bezár
 

zene

2019. 04. 04.
New Yorkban lép fel a Budapesti Fesztiválzenekar
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
New Yorkban ad koncertet pénteken és szombaton a Budapesti Fesztiválzenekar. A Carnegie Hallban a nyíregyházi Cantemus Gyermekkórussal és a Pro Musica Leánykarral, valamint Sebestyén Mártával, Komlósi Ildikóval és Cser Krisztiánnal lép fel a zenekar, amely Bartók-műsorával a Párizsban rendezett magyar tematikus hétvégén is nagy sikert aratott.

A Budapesti Fesztiválzenekar visszatérő vendég a világ legjelentősebb koncerttermeiben, így a New York-i Carnegie Hallban és a párizsi Philharmonie de Paris-ban is, ahol két-két estén azonos műsorral léptek-lépnek a közönség elé. Az első esten A csodálatos mandarin című zenekari szvit és a Concerto zenekarra című mű mellett Bartók Béla kórusművei szerepelnek a programban, amelyeket a nyíregyházi Cantemus Gyermekkórus és a Pro Musica Leánykar közreműködésével adnak elő. A Concerto az első darab, amelyet Bartók Amerikában komponált - emeli ki a zenekar ajánlója, felidézve, hogy az Egyesült Államokban Bartók három évig egyetlen művet sem szerzett fájó honvágya miatt.

A második est első fele formabontó: a zenekar egymás mellé állítja az eredeti, Bartók által gyűjtött népzenét és a zeneszerző kompozícióit Sebestyén Márta közreműködésével. Az est második felében A kékszakállú herceg vára című opera csendül fel Cser Krisztián és Komlósi Ildikó közreműködésével.

A Hamburgot és Luxembourgot is érintő turnén Fischer Iván karmester betegsége miatt Káli Gábor mutatkozhatott be a zenekar élén. A fiatal karnagy 2018-ban elnyerte a Hongkongi Nemzetközi Karmesterverseny első díját és a zenekar díját és a Salzburgi Fesztivál rangos karmesterversenyén is első lett, így 2019-ben már a Bécsi Rádiózenekar élén debütálhat a világhírű Salzburgi Ünnepi Játékokon.

Párizsban is most először lépett fel, ahol a Müpa együttműködésével rendezett magyar zenei hétvégén szombaton és vasárnap is nagy sikert aratott a 2000 férőhelyes Philharmonie de Paris közönsége előtt.

A Philharmonie de Paris, a Cité de la Musique és a Müpa együttműködésében megvalósult tematikus hétvégén minden a magyar kultúráról, a magyar zeneművészet páratlan gazdagságáról szólt - hangsúlyozta a Müpa szerdai közleménye.

A Cité de la Musique koncerttermében szintén teltház és tapsvihar köszöntötte Balogh Kálmán cimbalomművészt és zenésztársait, nagy sikerű koncertet adott Lakatos Mónika és a Romengo, számtalan kísérőprogram adott ízelítőt a Kárpár-medence népzenei kincseiből, a francia kórusok és együttesek kamarazenekari koncertjein világhírű magyar zeneszerzők, többek között Kodály, Bartók, Bárdos és Ligeti művei csendültek fel.

Képek: https://www.facebook.com/Fesztivalzenekar/

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

Interjú Horváth Florenciával és Karádi Gergővel a Valójában senki című zenés irodalmi est kapcsán
irodalom

Áfra János volt a Költőim sorozat áprilisi vendége
Petőfi Sándor válogatott művei törökül
Láng Orsolya Ház, délután című könyvének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés