zene
2009. 05. 12.
Nemzetközi Kodolányi Jazzverseny: győzött a Maxime Sanchez Trio
A francia Maxime Sanchez Trio nyerte a siófoki Nemzetközi Kodolányi Jazzversenyt; a hazai formációk és előadók különdíjakban részesültek.
A nemzetközi dzsesszélet több neves képviselőjéből álló zsűri három fordulóban mutatott teljesítmény alapján hozta meg döntését, ami alapján az ötezer eurós (csaknem másfélmillió forintos) első díjat a francia Maxime Sanchez Trio nyerte, a háromezer euróval járó második helyezett az osztrák Playgrounds lett, az ezer eurós harmadik díjat pedig a japán Saxolin Quintet kapta - tájékoztatta a versenyt megrendező székesfehérvári Kodolányi János Főiskola pr-szóvivője a sajtót.
A győztes együttes a pénzdíj mellett lehetőséget kap arra, hogy professzionális körülmények között rögzítse albumát a Kodolányi János Főiskola stúdiójában.
Szondy Réka elmondta: a második alkalommal megrendezett, vasárnap este gálakoncerttel és eredményhirdetéssel zárult hatnapos találkozóra 30 év alatti, zeneművészeti tanulmányokat folytató, 3-7 tagú combo-formációk jelentkezhettek. A verseny háromfordulós volt, a döntőbe tíz együttes került.
A verseny három fordulóján 1960 előtt született dzsessz sztenderdeket, saját szerzeményeket és szabad improvizációt is be kellett mutatniuk az együtteseknek.
A legjobban fejlődő zenekar különdíjat és a vele járó 750 eurót a Borbély Miklós - Fenyvesi Márton Quintetnek ítélte a zsűri. Ugyancsak 750 euróval járó különdíjjal ismerték el Oláh Dezső (zongora) magyar, Manami Morita (zongora) japán és Reinhold Schmölzer (dob) osztrák fellépő kiváló egyéni produkcióját.
A zsűri külön kiemelte Horváth Plutó József kiemelkedő együttzenélési képességeit, és szóbeli dicséretben részesítette.
A nemzetközi dzsesszverseny befejezéseként a zsűri tagjai együtt léptek fel a díjazott együttesekkel.
A zsűri elnöke Ed Neumeister, a New York-i és a San Francisco-öböl környéki klasszikus és dzsesszzenei élet ismert alakja, zeneszerző, karmester és harsonás volt. Zsűritag volt a szintén amerikai Hans Glawischnig, az elmúlt évtized egyik legsikeresebb nagybőgőse, Szabó Dániel, a Kodolányi János Főiskola művészeti tanszékének vezetője, dzesszzongorista, Gonda János zongoraművész-zeneszerző, valamint a háromszoros Grammy-díjas New York-i Antonio Sanchez, aki a döntő napján kurzust tartott.
A Nemzetközi Kodolányi Jazzversenyt tavaly rendezték meg először, a győzelmet a lengyel Switch On Quintet szerezte meg.
A székesfehérvári Kodolányi János Főiskolán a 2007-2008-as tanévben alakult meg a művészeti tanszék, és kezdődött meg a dzsesszképzés. A nemzetközi verseny célja, hogy tanulási és bemutatkozási lehetőséget biztosítson a hallgatóknak.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Kotányi Attila Éberen kutató élet könyvét mutatták be a Nyitott Műhelyben