bezár
 

irodalom

2019. 05. 21.
Új nemzeti könyvtár épül Szlovéniában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mintegy hét év szünet után újra napirendre vették az új nemzeti könyvtár építésének projektjét Szlovéniában, az erről szóló dokumentumot hétfőn írta alá Jernej Pikalo oktatási és tudományos miniszter.

Az 50 millió eurós beruházásról a tárcavezető azt mondta: akkor lesznek boldogok, ha az épület már valóban állni fog.

A NUK II Nemzeti és Egyetemi Könyvtár megépítésére kiírt nemzetközi pályázatot 2012-ben a Bevk Perovic építésziroda nyerte el. Pikalo azt reméli, hogy a munkálatok elkezdéséhez már a következő évben rendelkezésre állnak az építési engedélyek.

Emlékeztetett arra, hogy egy 1989-es pályázaton Marko Music építész tervét választották ki, de az elévült. 0

A jelenlegi projektet még 1994-ben fogadták el. Az előkészületekre a kormány 30 millió eurót költött, ám 2009-ben úgy döntött, hogy megszünteti a projekthez kapcsolódó összes szerződést. 2011-ben új nemzetközi pályázatot írt ki, amelyet a már említett Bevk Perovic építész nyert el.

2012-ben Bevk Perovic tervét úgy értékelte a zsűri, hogy az nem veszi figyelembe az épület szerkezeti és régészeti vonatkozását, hanem az új könyvtárat az egyetemi létesítmények hálózatának és a város egészének a központjává teszi.

A projekt készítői az új nemzeti könyvtár főbejáratát a ljubljanai művészeti akadémiával szemben helyezték el, míg a másik bejáratot összekötötték a régi Nemzeti és Egyetemi Könyvtárral, amely még 1941-ben épült és amelyet Joze Plecnik (1872-1957), Szlovénia leghíresebb építésze tervezett.

Képek:https://pixabay.com

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Milan Kundera A lét elviselhetetlen könnyűsége
irodalom

Élményszerző organizmusok Élményszerző organizmusok
Interjú Tóth Kingával a nyelv lehetőségeiről, a határátlépések időszakáról és performativitásról
irodalom

Unorthodox, avagy az egyetlen helyes út? Unorthodox, avagy az egyetlen helyes út?
Deborah Feldman: Unorthodox – a másik út (Libri, 2020)
irodalom

Beleolvasó egy alternatív Trianonba Beleolvasó egy alternatív Trianonba
Nézzünk bizakodva a múltba! című novelláskötettel jelentkezik a Cser Kiadó

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Mindig vonzódtam a művészetekben a szélsőségekhez Mindig vonzódtam a művészetekben a szélsőségekhez
Interjú Kis Róka Csaba festőművésszel szakmai sikerekről, külföldön szerzett tapasztalatokról és a pályakezdő művészek lehetőségeiről
A Lehetnék bárki című antológiáról
Judd Apatow: Staten Island királya
art&design

Otthonka most Otthonka most
Urai Dorottya előszója Herbert Anikó aka Haniko kollázskötetéhez


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés