bezár
 

film

2019. 05. 31.
Kivágták a szexjeleneteket az Elton John életéről szóló film orosz változatából
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kivágták a szexjeleneteket az Elton John életéről szóló film orosz változatából Kivágták a szexjeleneteket az Elton John brit rockzenész életéről készült, Rocketman című film orosz változatából - közölte híroldalán a csütörtöki moszkvai sajtóvetítésén részt vevő újságírókra hivatkozva pénteken a Dozsgy ellenzéki tévécsatorna.

A beszámolók szerint az alkotásból Oroszországban egyebek között kiollózták az Elton John filmbeli megszemélyesítője, Taron Egerton és a menedzserét, John Reidet alakító Richard Madden 40 másodperces ágyjelenetét. Ezt egyébként az amerikai Paramount stúdió is kihagyatta volna Dexter Fletcher rendezővel az alacsonyabb korhatár-besorolás érdekében, ám Elton John ragaszkodott hozzá, hogy az életével kapcsolatban mindent bemutassanak.

Az orosz verzióból a kábítószer- és alkoholfogyasztást ábrázoló jelenetek mellett kimaradt a melegszex összes ábrázolása, sőt a főcímből kihagyták azt a közlést is, hogy Elton John melegházasságot kötött és gyerekeket nevel. Anton Dolin filmkritikus a közösségi médiában azt írta, hogy a filmből eltávolított ötpercnyi anyag "nagyon fontos" az eredeti művészi koncepció szempontjából.

Az orosz kulturális minisztérium sajtóosztálya az Interfax hírügynökséggel közölte, hogy a tárca nem kérte a jelenetek kivágását. A Cannes-ban bemutatott film oroszországi forgalmazója, a Central Partnership az Iszkussztvo Kino (Filmművészet) folyóirat online kiadását arról tájékoztatta, hogy a "változtatásokkal" a filmet az orosz jogszabályi környezettel akarták összhangba hozni.

A filmet június 6-tól tekintheti meg a nagyközönség Oroszországban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A 14. Frankofón Filmnapokról
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
A legkülönbözőbb természetű titkok a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés