A SzínText a JAK és a Prae Kiadó közös könyvsorozataként 2016-ban indult. A 2018-ban megjelent Színház és társadalom című kötet a sorozat harmadik darabja. A sorozat könyvei különbözőek, de a nagyon erős kísérleti jelleg összeköti őket.  A második rész Mohácsi István és Mohácsi János közös drámakötete, amelynek egyik fontos témája, hogy mihez tudunk kezdeni saját múltunkkal, történetiségünkkel, és egyben és bár sokan kétlik, hogy ezek a darabok más társulatokban újra eljátszhatóak-e, a kötet megjelentetésével ezt a szerkesztők részben cáfolják, részben pedig az első gyűjteményes Mohácsi drámakötet a Mohácsi-féle, újfajta drámafelfogást is elismeri és legitimálja.

A harmadik kötet annak a negatív attitűdnek a megváltoztatására irányul, amely a mai színházi életet uralja, uralni próbálja. Megkísérli felszámolni a színházi és kritikai élet között létrejött szakadékot. Ahogyan a könyv szerzői fogalmaztak: „Elmélet és gyakorlat közti kapcsolat, a dialógus létrehozása a cél. Közös kapcsolódási pontok keresése, a színházi nevelés történeti és gyakorlati oldalának a bemutatása.” Ezáltal érdekes párbeszéd alakul ki teoretikusok és alkotók között.

Ez nem feltétlenül választja szét az elméletet és a gyakorlatot. A kettő integrálása a cél, és a kötetben megszólaló alkotók erre is reflektálnak. A szerzők a kezdetektől fogva azt a szempontot tartották fontosnak, hogy a könyv ne csak egy száraz elméleti világot tárjon az olvasó elé, hanem hogy a gyakorlati munkát úgyszintén bemutassa. Megpróbálták az elmélet és a gyakorlat közti határt összemosni. Fontos szerephez jutnak azok a kimondatlanságok, amelyek színházi gondolatainkat meghatározzák. Kricsfalusi Beatrix Rosmersholm-tanulmánya például a mellett érvel, hogy a színház társadalmi, az előadáson kívül eső vonatkozásai, így például a próbafolyamat nem csak háttér és bulvár adalékok a színház megértéséhez. De bizonyos előadások esztétikai elemzéséből sem maradhatnak ki, noha ettől a polgári illúziószínház elemzésére szocializált kritikusok rendre elzárkóztak.

Schuller Gabriella rávilágított arra, hogy a kilencvenes évek elején a strukturalizmuson alapuló szemiotikai módszer hatása nagyon erős volt a színháztudományban Magyarországon. Ez előrelépés volt a korábbi esszéisztikus kritikaíráshoz képest, de egy sor szempont nem képezte vizsgálat tárgyát, így a színház társadalmi beágyazottsága sem. Maguk az előadások sem provokáltak ilyen kérdéseket. Viszont komoly viták indultak arról, hogy  tényleg szüksége van-e a színháznak  tudományos megközelítésre. Az elméletellenesség gyökerei a kommunizmusig nyúlnak vissza, az aczéli kultúrpolitika ugyanis erősen korlátozta a progresszív színházi törekvéseket és az ezekről szóló publikációkat, így nem volt erős hagyománya a színházi jelenségek tudományos analízisének hazánkban.

Mára túlléptünk azon a feltevésen, hogy a színház csak addig tart, ameddig fel- és lemegy a függöny. Új, egyben fiatalabb alkotói generáció jelent meg. Az alkotók nem feltétlenül a rendező szakról jönnek, de dramaturg, illetve alkalmazott színházi képzésről is. A rendezőképzés ebben a pillanatban klasszikus drámák értelmezésén nyugszik (például Kleist, Shakespeare, Molière), ezeket a szövegeket írják újra, a kortárs nem nagyon van jelen. A dramaturg szakról érkezők teljesen új színházat rendeznek. Ennek legfőbb oka talán, hogy a dramaturgnak nem kell itthon annyira láttatnia magát, mondta el a kötetben szereplő tanulmány egyik szerzője, Kelemen Kristóf rendező, aki maga is dramaturg szakon végzett. Így jobban megengedhetik maguknak, hogy átmenetileg kiessenek az itthoni folyamatokból,  külföldre utazzanak, új impulzusok érjék őket, sokféle színház-felfogást megtapasztaljanak. Így máshogyan próbálja használni a színház elemeit és funkcióit, amikor a társadalomról beszél, és a színházat újraértelmezve készít előadásokat.

Herczog Noémi a kötettel kapcsolatban elmondta, a szerkesztésben "diktatórikusan" eleve témákkal keresték meg a szerzőket, de nyitottak voltak más javaslatokra is. A színházi nevelés és színház-pedagógia, az alkalmazott színház különböző formái, a színház és társadalom viszonya voltak a főbb szempontok, amelyek alapján ez a tanulmánykötet létrejött. Igyekeztek nyitottak lenni a szerzők hozott témáira is, mint a közösségi gyakorlatok, az alkotás mindennapi lehetőségei, egy független színház mai létjogosultsága Magyarországon, a kritikus mai szerepe, a részvétel és a cselekvő néző fontossága. A cselekvő nézőt a színháztudomány és a színházkritika nagyon sokáig nem tekintette a színházkultúra részének. Annak a színháznak viszont, amely valamiféle változást akar elérni a társadalomban, szüksége van aktív nézőközönségre, ennek ellenére nálunk a passzív résztvevői attitűd a jellemző. Ezért kell a színháznak reflektálnia a társadalom problémáira.

Mit értünk társadalom, társadalmi érzékenység alatt? Az NKA által létrehozott, ezekre a problémákra reflektáló pályázatok társadalom képe például - amit egy felolvasott pályázati kiírás is szemléltetett -, éles kontrasztban áll a mai valós társadalmi képpel. Nagyon lényeges, hogy ez a pályázati rendszer mennyire képes befolyásolni az esztétikát. Ezzel van összefüggésben az, hogy a színházi nevelés, amelynek helyzete nagyon sokáig meghatározatlan volt, most fontos pozíciót foglal el a színházi struktúra, a gyakorlat és a pályázati rendszer háromszögében. A színházi neveléssel való foglalkozás, amelyre több pályázat is reflektál, jelentős financiális juttatással jár, ezért egyre több színház, társulat fordít rá figyelmet. Sajnos ez sok esetben nem jelenti a terület valódi ismeretét, csupán a pályázati pénzek valamiféle elköltését jelenti, ezzel együtt a terület fejlesztésének szándéka az utóbbi évek elenyésző, biztató, noha nem problémamentes fejleményei közé tartozik.

Igazán nagy baj nem a kultúrpolitikával van, hanem azzal, hogy mire van pályázatkiírás. Fontos, hogy a színházi nevelés megtalálja a kommunikációt egy adott társadalmi réteggel, csoporttal, a gyerekekkel. A színház nem ragadhat be Budapest és a vidéki nagyvárosok határai közé. El kell jutnia vidékre, a problémák gyökereihez, és ott kell hatást gyakorolnia. Többnyire ez is a tanulmánykötet középpontjában áll. Számos kísérlet fókuszál arra, hogy hogyan képes hatni, illetve megoldani a színház a társadalom különböző szintjein fellelhető problémákat, a cyberzaklatástól kezdve a fogvatartottak reintegrációjáig. A színházi nevelés által való reintegrációra  fontos példa Tóth Viktória Lehetséges utak: fiatalkorú fogvatartottak reintegrációs lehetőségei a színházi nevelésen keresztül című tanulmánya.

A beszélgetés vége felé felvetődött a kérdés, hogy mindezek ellenére a színház valóban képes-e hatni a társadalom egészére, és az önmagára reflektáló nézők által elmozdítani azt egy pozitív problémamegoldás irányába. Abban a beszélgető felek megegyeztek a kötetben szintén tanulmányt jegyző Hudi László rendezővel, aki a közönség soraiból szólalt fel, hogy ez a hatás a színház jelenlegi társadalmi státusából kifolyólag elenyésző (hiszen a színház ma sok egyéb médiummal is osztozik a közönség figyelmében). Ezzel együtt a hatás létező, noha ezek inkább apró, nehezen számszerűsíthető változásokat jelentenek az egyes résztvevőben, mondták el a beszélgető felek. Milo Rau színháza lehet rá a példa, hogy Nyugat-Európában ma a színház működése mennyire nem merül ki előadások létrehozásában, és hogyan teszik fel az alkotók újra a kérdést, hogyan találhatná meg a színház ismét közönségét, hogyan lehetne kapcsolat a színház és a város lakói között.

A színház a valóságban csak részhelyzeteket tud teremteni, embereket megszólítani, de ezen keresztül fontos, hogy elinduljon egy folyamat, amely szociológiai problémák kapcsán közös diskurzushoz vezet.

Színház és társadalom, Kiadja: JAK+Prae Kiadó, Kiadás éve: 2018, Szerkesztette: Deres Kornélia és Herczog Noémi, Szerzők: Antal Klaudia, Bass László, Berecz Zsuzsa, Boross Martin, Cziboly Ádám, Cserne Klára, Darida Veronika, Deres Kornélia, Fábián Gábor, Győrik Edit, Herczog Noémi, Hudi László, Imre Zoltán, Jákfalvi Magdolna, Kelemen Kristóf, Kékesi Kun Árpád, Kiss Gabriella, Kricsfalusi Beatrix, Néder Panni, P. Müller Péter, Schuller Gabriella és Tóth Viktória.

Az ELTE BTK Esztétika Tanszék Kritika és mű beszélgetéssorozata: Színház és társadalom. Könyvbemutató. Résztvevők: Darida Veronika és Schuller Gabriella szerzők, valamint Deres Kornélia és Herczog Noémi szerkesztők. Időpont: 2019. június 5., Helyszín: Kelet Kávézó