bezár
 

zene

2019. 11. 15.
Vajda János és Filharmóniai Társaság Zenekara egy csomagban
Vajda János-ősbemutatóval ünnepel a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vajda János és Filharmóniai Társaság Zenekara egy csomagban Filharmóniai ünnepi nyitányának ősbemutatójával ünnepli alapításának 166. évfordulóját a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara december elsején, a Pesti Vigadóban.

Az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában elhangzott, hogy a zenekart Erkel Ferenc, a Himnusz zeneszerzője indította útjára 1853 november 20-án. Az együttes mindig is nagy hangsúlyt fordított a magyar zenetörténet kincseinek bemutatására és ápolására.

Tóth László, a Budapesti Filharmóniai Társaság elnöke a műsorban felidézte, hogy a zenekar története során rengeteg ősbemutatót tartott. Ezek között Kodály Zoltán Galántai táncok című művének bemutatóját és Gustav Mahler első szimfóniájának 1889-ben tartott világpremierjét említette Tóth László. Mint hozzátette, ezt a hagyományt folytatva a december elsejei koncertre Vajda János kortárs zeneszerzőtől rendeltek egy nyitányt.

Fejes Krisztina, a koncerten közreműködő zongoraművész beszámolt róla, hogy a hangversenyen a társaság elnök-karnagyi posztját 41 évig betöltő komponista, Dohnányi Ernő (1877-1960) Változatok egy gyermekdalra (Op. 25) című, "fantasztikusan karakteres" darabját adja majd elő.

Tóth László erről megjegyezte, hogy a komponistát "1944-ben elüldözték" az országból, ugyanakkor a zenekar haláláig annak elnök-karnagyának tekintette Dohnányi Ernőt. Ezért mostantól minden ünnepi koncerten műsorra tűznek Dohnányi-művet - hívta fel a figyelmet. Az esten Bartók Béla: Román népi táncok című művének zenekari átirata is felcsendül.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben
The Underground Jazz Scene in Budapest Today: an Adventurous Introduction (Inverted Spectrum Records 2023)
JPEGMAFIA & Danny Brown: SCARING THE HOES

Más művészeti ágakról

irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés