bezár
 

színház

2019. 12. 07.
Folytatódik a kampány a kulturális élet szétverése ellen
A Független Előadó-Művészeti Szövetség kampánya
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Független Előadó-Művészeti Szövetség tegnap kampányt indított az új kulturális salátatörvény tervezet ellen, és ehhez várják minden színház és kultúráért aggódó állampolgár csatlakozását.

Az első lépésként elindított online petíciót az aHang felületén már több mint 20 000-en írták alá:

Szkéné színház

https://terjed.ahang.hu/campaigns/fesz

Emellett közös kiállásra kértük fel a színházak igazgatóit és a társulatok vezetőit a készülő kulturális törvény ellen, amely alapjaiban írná át a magyar kulturális életet, és ellehetetlenítené számos szervezet és művész tevékenységét.

Tegnap este az alábbi színházak és társulatok kérték fel előadásaik után nézőiket egy közös szolidaritási akcióra. Az előadás után a színház vagy a társulat vezetője vagy színésze kiállt a színpadra, és felolvasta a petíció szövegét vagy elmondta a színház saját üzenetét a tervezett változással kapcsolatban. Ezután a nézőket a színpadra inivtálták, és készült egy közös fotó a társulattal, amit a színház a saját felületein közzétett.

 

Trafó Kortárs Művészetek Háza

- Dollár Papa Gyermekei: Árvácska

Forrás: https://www.facebook.com/trafohouse/photos/a.159110060799685/2832020413508623/?type=3&theater

- KV Társulat: Médeia

Forrás: https://www.facebook.com/trafohouse/photos/a.159110060799685/2832020413508623/?type=3&theater

 

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

- Orlai Produkciós Iroda - Füge Produkció: Hurok

Forrás: https://www.facebook.com/JuranyiProdukciosInkubatorhaz/photos/a.431054543619601/2695434403848259/?type=3&theater

- Scallabouche Szíházi Társulat: KettenForrás: https://www.facebook.com/scallabouche/photos/a.1167561093296007/2803859299666170/?type=3&theater

 

MU Színház

- FESZT- FEST (1. nap)
Forrás: MU Színház
- Soltis Stúdió: Mielőtt meghaltál
Forrás: https://www.facebook.com/mu.szinhaz/photos/a.203199663074827/2714604765267625/?type=3&theater
- k2 Színház: Petőfi Sándor: Az apostol
Forrás: https://www.facebook.com/mu.szinhaz/photos/a.203199663074827/2714523718609063/?type=3&theater

 

A mai és a következő napokon további színházak és társulatok fognak csatlakozni, amiről be fogunk számolni.

 

A mai napon a színházi szakma tüntetést hirdetett 2019. december 9., hétfőre, 18 órára a budapesti Városháza (1052 Budapest, Városháza utca 9-11.) elé:

https://www.facebook.com/events/1276358002751857/

 

"Tüntessünk együtt a színházakért, tüntessünk a kultúra függetlenségéért!

A kormány által benyújtott törvényjavaslat súlyosan sérti a színházi szakma autonómiáját. A javaslat többek között beszántaná a Nemzeti Kulturális Alapot, megszüntetné a független színházak működési támogatását és az önkormányzati fenntartású színházakban a kormány kezébe adná az igazgató kinevezési jogát. Erről sem a színházi szakmával, sem a fővárossal nem egyeztetett senki.

A magyar kultúra sokszínűségét eddig a művészet szabadsága biztosította. A politika nem szólhat bele a színházi életbe! A színházigazgató kinevezési joga nem lehet hatalmi játszmák eszköze.

Ne hagyjuk, hogy elvegyék a színházainkat! Ne engedjük, hogy a színházi szakma szabadságát kiszolgáltassák a politikai kinevezetteknek!

Találkozzunk 2019. december 9-én hétfőn a Városháza előtt 18 órakor!

Gyertek, legyünk minél többen! Mert a kultúra nemzeti alap!

Felszólal:
Fullajtár Andrea, a Katona József Színház színésze
Barda Beáta, a Trafó Kortárs Művészetek Háza ügyvezetője
Farkas Franciska, színész, drámapedagógus
Mácsai Pál, az Örkény István Színház igazgatója
Pintér Béla, a Pintér Béla és Társulata alapítója
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere"

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban
Üvegcipő a Vígszínházban

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés