bezár
 

színház

2020. 01. 10.
Jelmezes közreműködésre önkénteseket várnak a Passió 2020 produkcióba
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jelmezes közreműködésre önkénteseket várnak a Passió 2020 produkcióba Április 4-én mutatják be a Papp László Budapest Sportarénában a Jézus életének utolsó napjait felidéző Passió 2020 produkciót, amelyre 2020 önkéntest várnak jelmezes közreműködőnek.

A színjátszásra jelentkező önkéntesek a passio2020.hu oldalon regisztrálhatnak február 27-ig, jegyeket pedig január 15-től lehet vásárolni - közölte Grundtner Marcell Károly, a produkciót szervező Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője a csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.

Szkéné színház

Az ügyvezető kiemelte, hogy az előadás a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előrendezvénye. Kitért arra is, hogy elsősorban a családokat szeretnék megszólítani, emellett az önkéntesség jelentőségét akarják kiemelten megjeleníteni.

A Passió 2020 hőse Jézus mellett egy mai huszonéves, egyetemista fiatalember, aki a saját útját járva szembesül a passió alapkérdéseivel, civil ruhás mai alakként jelenve meg a kosztümös szereplők között - mondta el Meskó Zsolt, a darab írója és rendezője.

A darabban megjelenik a Kísértő is, egy szintén ma élő, szimpatikus huszonéves fiatal, aki kérdéseket tesz fel és próbatételek elé állítja a főhőst. A kérdéseket Jézus - akit György-Rózsa Sándor alakít - a jeruzsálemi nép, a római katonák és a tanácsosok szintén megkapják, a reakciók révén születik meg valami és vezet el minket önmagunk új útjára - fogalmazott a rendező.

A helyszínről elmondta, hogy az Arénában a nézők a lelátón ülnek majd, a küzdőtéren 70 méter hosszú, kereszt alakú színpadot építenek fel. Ennek oldalán lépcsők helyezkednek el, s a nagyrészt Jeruzsálem népét alakító önkéntesek itt foglalnak majd helyet, valamint az 1,80 méter magas emelvényen. Három nagy kivetítő lesz, s a történet végére hatalmas ledfal-kereszt alakul ki a szereplők arcaival.

A rendező emlékeztetett arra is, hogy a passiójáték évszázadokon keresztül az európai kultúrtörténet egyik kulcseseménye volt, Magyarországon 1945-ig minden település eljátszotta saját passiótörténetét. A passiójáték a ferences szerzetesek passiójátszási hagyományára épül, amely megteremtette például a Csíksomlyói Passiót is. Ezek a passiójátékok mindig a kor emberének tekintetén keresztül látják a 2000 évvel ezelőtti történetet - fűzte hozzá.

Kép forrása: csalad.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés