bezár
 

irodalom

2020. 02. 11.
Április 8-án rendezik meg a Versmaratont
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Április 8-án rendezik meg a Versmaratont Április 8-án a magyar költészet napjához kapcsolódva rendezik meg a Versmaratont; kortárs költők olvassák fel verseiket 12 órán keresztül Az év versei 2020 antológiából, a szünetekben pedig irodalmi beszélgetések lesznek a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Az idei Versmaraton az élő felolvasások, beszélgetések mellett a Költők futásával és irodalmi hajóúttal is várja az érdeklődőket - hangzott el a műsorban.

prae.hu

Zsiga Kristóf, a Magyar Napló Kiadó vezetője elmondta: az esemény tizedik alkalommal valósul meg. A Versmaratont Oláh János költő, író, a kiadó egykori vezetője indította útjára a Magyar Írószövetség együttműködésével. Mint kiemelte, az MTVA a kezdetektől partnere a rendezvénynek.

Elmondta: a Versmaratonon Az év versei címmel évente megjelenő antológiából olvasnak fel a költők, a kötetben 90-100 költő jelenik meg. Az eseményen általában 60-70-en szoktak felolvasni. Óránkénti váltásban lépnek színpadra és válaszolnak az újságírók kérdéseire is. A központi rendezvénynek tavaly óta a Petőfi Irodalmi Múzeum ad helyet - mondta, kiemelve, hogy a Versmaraton ezzel mintegy hazaérkezett.

Kitért arra, hogy az idén is megrendezik egy héttel a Versmaraton előtt a Költők futását a Ferencvárosban, ahol a maratoni távot futják le váltóban.

A Versmaratonhoz kapcsolódva az idén is meghirdetik iskolák számára a Szaval a suli című pályázatot, amelyre minimum 20 tagú csoportokkal lehet nevezni - mondta, hozzátéve, hogy a pályázatra a tavalyi, Az év versei 2019 antológiából kell felolvasni vagy elmondani együtt egy verset. A győztest szakértőkből álló zsűri választja ki, a legjobb csapat a Versmaratonon is előadhatja a produkciót.

Az év versei című kötet a költészet napjához kapcsolódva 19. alkalommal jelenik meg, idén is Zsille Gábor költő, szerkesztő válogatásában - mondta, hozzátéve: a kötet legidősebb költője a nemrégiben elhunyt Tornai József, a legidősebb élő költő Czigány György, a legfiatalabb pedig Nagy Lea, aki 19 éves és először fog szerepelni az antológiában.

A Versmaraton záró rendezvénye az Ünnepi Könyvhét idején, június 6-án kifutó irodalmi hajó lesz.

Kép: pixabay.com

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Blended Intensive Programme Pozsonyban
Szubjektív esszé egy koreai költészeti könyvbemutatóról
irodalom

Bemutatták Závada Péter Éngép című verseskötetét
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről

Más művészeti ágakról

színház

Cyrano de Bergerac a Budaörsi Latinovits Színházban
Len Wiseman: Balerina
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés