bezár
 

zene

2020. 06. 19.
Idén nyáron is megrendezik a Tisza-tavi fesztivált
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén nyáron is megrendezik a Tisza-tavi fesztivált Operát, kerékpározással, futással és csónakos kirándulással egybekötött koncerteket is kínál a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál, amelyet július 31. és augusztus 2. között rendeznek meg több helyszínen.

A Tiszta-tó köré szerveződő komolyzenei rendezvénysorozat programját idén Miklósa Erika, Horgas Eszter, Egyházi Géza és Vásáry André mellett számos hazai és külföldi művész fellépése színesíti. A programot beharangozó közlemény idézi Debreczeni Ildikót, a fesztivál megálmodóját, aki elmondta: szeretnék több irányból megmutatni a tó szépségét és egyúttal elérni, hogy a családok, baráti társaságok számára értékes legyen az együtt töltött idő.

prae.hu

A fesztivál nyitányaként július 31-én a Szolnoki Szimfonikus Zenekar ad gálakoncertet. Augusztus 1-jén a Tour D'Opera biciklitúrára várják a szervezők a zeneszerető közönséget. Az abádszalóki parton például az Otherside Music triója koncertezik, míg Tiszaderzsen a 100 Tagú Cigányzenekar, Tiszaszőlősön Egyházi Géza fog színpadra állni. A zárónapon Miklósa Erika operaénekessel sportolhatnak a futás szerelmesei, akik aztán csónakba is ülhetnek.

A program zenei felelősei egyebek mellett a The Teachers Dixie Band, a Faremido Operatársulat, valamint Pál István Szalonna és Bandája lesznek. A különböző programokra a rendezvény idején mintegy négyezer embert várnak a szervezők.

Részletes programterv a www.tiszatavifesztival.hu oldalon található. 
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)
Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében

Más művészeti ágakról

színház

Cyrano de Bergerac a Budaörsi Latinovits Színházban
Az Árnyak kertje című antológiáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés