bezár
 

film

2020. 10. 07.
Hetedszerre is lesz Skandináv Filmfesztivál az Art+ Cinemában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Október 22–28. között 7. alkalommal rendezik meg a Skandináv Filmfesztivált a budapesti Art+ Cinemában – tájékoztatták a prae.hu portál a fesztivál szervezői. A fesztivál keretein belül egy héten át a legkiválóbb északi filmek kerülnek vászonra az Art+ Cinema két mozitermében. A programot premier előtti vetítések, hazai forgalmazásba nem kerülő játék- és dokumentumfilmek és közönségtalálkozók is színesítik majd.

Többek között a Skandináv Filmfesztiválon mutatkozik be budapesten először Roy Andersson Ezüst Oroszlán-díjas fekete komédiája, a Történetek a végtelenségről. A rendező ezúttal is Pálos Gergely operatőrrel dolgozott, akivel közönségtalálkozó keretében találkozhatnak az érdeklődők a 24-i, szombat esti vetítést követően. Szintén premier előtt lesz látható a Jonas Gardell bestselleréből készült Egy humorista élete. A svéd alkotás megkapó felnövéstörténet, s a tinédzser kor buktatói mellett a hetvenes évek svéd kultúráját is bemutatja.

Egy humorista élete

Rojda Sekersöz: Egy humorista élete

A fesztivál keretében történelmi filmek is műsorra kerülnek majd. Különlegességnek ígérkezik A fagy előtt című dán dráma, amely az 1850-es évek vidéki Dániájában játszódik, és egy öreg gazdáról és családjáról szól, akiket a tél beálltával az éhínség fenyeget. A norvég A király választása című alkotás 1940 Norvégiájába kalauzolja a nézőket, amikor a megszálló német fegyveres erők ultimátumot adnak a királynak: vagy megadja magát, vagy meghal.  Egy másik norvég történelmi film, A tizenkettedik férfi  is műsorra kerül, amely a nácik elől menekülő norvég háborús hős, Jan Baalsrud elképesztő történetét meséli el, akinek németeken túl a zord északi téllel is meg kell küzdenie.

Látható lesz továbbá a svéd Aniara, amely Harry Martinson Nobel-díjas svéd szerző tudományos-fantasztikus verses eposzának filmes adaptációja, és a lakhatatlanná vált Földet hátrahagyó emberiség új  életéről mesél a Marson, valamint a dán Botok és kövek, amely két fiatal, határokat feszegető barátságáról szól. A The Returnben két örökbefogadott felnőttként visszatér Koreába, ahol más, örökbefogadott sorstársaikkal találkoznak, a Sune vs. Sune című svéd családi vígjáték pedig egy negyedikes fiú iskolai nehézségeiről szól.

A fesztiválon ismét látható lesz a Daniel című, megtörtént eseményeket feldolgozó dráma, amely Daniel Rye fotóriporterről szól, akit 398 napig tartott fogva az Iszlám Állam Szíriában, a 28-i vetítést követően pedig Al Ghaoui Hesna külpolitikai újságíró beszél a filmről és a haditudósítói munka veszélyeiről.

Daniel

Anders W. Berthelsen, Niels Arden Oplev: Daniel

A fesztivál programjában válogatott dokumentumfilmek is helyet kapnak, köztük a Grönlandról és az inuit őslakosok kultúrájáról szóló The Raven and the Seagull című dán darab, valamint a The Man Who Played with Fire című svéd dokumentumfilm, amely a világhírű író, Stieg Larson örökségét és életművét mutatja be, aki a Millenium-trilógia révén vált nemzetközi sztárszerzővé.

A Best of összeállításban többek között olyan korábbi skandináv sikerfilmekkel találkozhat a közönség, mint Thomas Vinterberg A kommuna című dán filmje; az izlandi fekete komédia, A fa alatt; a többszörös díjnyertes dán thriller, az Oscar-nevezett A bűnös; valamint újra látható lesz Hans Petter Moland svéd fekete komédiája Az eltűnés sorrendjében; a kultrendező Anders Thomas Jensen dán fekete komédiája, a Férfiak és csirkék és a nemzetközi bestsellerből készült, kétszeres Oscar-jelölt Az ember, akit Ovénak hívnak.

A fesztivál filmjei eredeti nyelven, magyar és/vagy angol felirattal láthatók.

A jegyértékesítés 2020. október 7-én kezdődik az Art+ Cinema mozipénztárában, október 16-tól pedig online is lehetséges lesz.

További információ itt érhető el.

Képek forrása: Vertigo Média

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

film

Csütörtökön díjnyertes filmekkel indul a Szemrevaló Filmfesztivál
20 éves visszatekintés
A 83. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválról

Más művészeti ágakról

gyerek

Berg Judit mesesorozatából koncertszínház és bábrevü készült
gyerek

Az Irány Panama! szerzője 96 éves volt
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
A tehetséggondozás útjai az építészetképzésben I. – Tudósítás két tételben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés