bezár
 

film

2020. 10. 26.
Több ezer nézőt vonzott a X. Mozinet Filmnapok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több ezer nézőt vonzott a X. Mozinet Filmnapok Idén több mint háromezren vettek részt a X. Mozinet Filmnapok vetítésein október 22. és 25. között 15 városban.

A rendezvényen ezúttal is a legnagyobb nemzetközi fesztiválok - Sundance, Velence, Berlin és Cannes - filmjeiből állt össze a program. A nézők nyolc filmet láthattak a vetítéseken, jóval a hazai országos mozibemutató előtt.

Idén összesen 3062-en vettek részt a vetítéseken. Ez a nézőszám a járvánnyal sújtott időszakban kimagaslóan jó eredmény.

A filmes eseménynek Budapest mellett Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Szentendre, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely, Tapolca és Veszprém adott otthont.

"Március óta bizonytalan volt, hogy meg tudjuk-e szervezni a 10. Filmnapokat, nem tudhattuk, hogy a vírushelyzet engedi-e, nyitva lesznek-e a mozik. Utólag nagyon örülünk, hogy bele mertünk vágni, mert a moziknak most óriási szükségük van filmekre, rendezvényekre, nézőkre" - mondta Böszörményi Gábor, a Mozinet vezetője.

 A X. Mozinet Filmnapokra a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválról négy film érkezett: a magyar közönség láthatta az Ezüst Medve-díjas DAU. Natasa című orosz alkotást, Burhan Qurbani rendező feszes tempójú, mai társadalmi kérdéseket feszegető Berlin, Alexanderplatz című történetét, Agnieszka Holland Sarlatán című alkotását és a Oscar-díjas Joaquin Phoenix produceri felügyelete alatt készült Gunda című filmet.

Az idén Cannes-ból két film érkezett. A beszéd az év francia vígjáték meglepetése, a Sweat pedig letaglózó betekintés egy influenszer életébe.

A 77. Velencei Filmfesztiválon debütált Shannon Murphy bemutatkozó rendezése, az Amíg tart a nyár, amely szintén a program része volt, a négy Oscar-díjra jelölt A messzi dél vadjai rendezőjének, Benh Zeitlin új filmje, a Wendy pedig a Sundance-ről érkezett a X. Mozinet Filmnapokra.

"A nézőktől rengeteg jó visszajelzést kaptunk, sokaknak nagyon hiányzott már a moziélmény. A legfontosabb természetesen a nézők biztonsága, és úgy láttuk, hogy a vetítéseken mindenki példásan betartotta az előírásokat, nem éreztünk feszültséget a kötelező maszkviselés miatt sem. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával országos kampányt tudtunk szervezni, 15 városban vetítettük egyszerre a filmeket, mindenhol a helyi közönségre szabtuk a promóciót. Ennek is köszönhető, hogy csupán 30 százalékot esett a nézőszám a tavalyi évhez képest, miközben jóval nagyobb az általános visszaesés a mozikban"- emelte ki Böszörményi Gábor.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

BIFF - Beszélgetés forgatókönyvírásról és az egyéni hang megőrzéséről
Alejandro González Iñárritu: Digger
Dave Green: Prérifarkas visszavág (Coyote vs Acme)
Beszélgetés filmről és traumáról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 45. számáról
Horváth Adél Sok ördögök című regényéről
gyerek

Berg Judit mesesorozatából koncertszínház és bábrevü készült
Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés