színház
2020. 10. 31.
Koncertszínházi előadásként látható online A tizennégy karátos autó
Koncertszínházi előadásként látható online Rejtő Jenő A tizennégy karátos autó című műve szombaton a TRIP Hajó WebSzínházban.
A Budapest Bár zenekar közreműködésével a dalokat Dankó István, Lengyel Benjámin, Mentes Júlia, Mertz Tibor, Mikó István és Rába Roland színművészek, valamint Szécsi Bence és Tóth Balázs hallgatók adják elő - közölték a szervezők.
A produkció rendezője és díszlettervezője a Jászai Mari-díjas Keresztes Tamás, aki Divinyi Rékával együtt adaptálta színpadra a regényt. A zenekar élőben, koncertszerűen játszik, a színpadi jeleneteket a vibráló hangulatú dalok fűzik össze. Az előadás kulcsjeleneteihez a Budapest Bár zenészei és a dalszerző Szűcs Krisztián írtak dalokat - tartalmazza az ajánló.
Fotó: Kuttner Ádám
További írások a rovatból
Az előadás csak a jéghegy csúcsa, nézzük meg, mi van a víz alatt című beszélgetésről
Porogi Dorka A színház ideje. Színészettörténet című kötetének bemutatójáról
Életvárók támogatói nap a Katona József Színházban
Más művészeti ágakról
Interjú Kang Dzsijonggal, a Sim asszony, a bérgyilkos szerzőjével


