bezár
 

zene

2009. 06. 16.
Susan Boyle Skóciában varázsolta el a közönséget
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kitörő taps fogadta a Glasgow-ban újra színpadra álló Susan Boyle énekesnőt; a skótok új büszkeségének egészségéért újból fellángoltak az aggodalmak, miután vasárnap este nem állt színpadra Manchesterben.

prae.hu

A Britain's Got a Talent című tehetségkutatóban feltűnt, és állás híján egyházi önkéntesként dolgozó 48 éves Boyle A Nyomorultak című musicalből énekelte el a híressé vált Álmodtam én egy álmot című dalt.
    
Előzőleg kétséges volt, hogy a tehetségkutatót végül elvesztő énekes színpadra tud-e állni szűkebb hazájában, vasárnap este ugyanis Manchesterben nem tudott fellépni a verseny többi szereplőjével. Az észak-angliai város hallgatósága pfujolással fogadta a hírt, miszerint Susan Boyle nem tud színpadra állni.
    
A verseny fináléját követően Boyle idegösszeomlással került kórházba, ahol több héten át kezelték. Az énekesnő pár nappal ezelőtt csatlakozott a versenyzőkkel indult turnéhoz, amelynek glasgow-i fellépésén már újra elvarázsolta a közönséget. "Fantasztikus volt, könnyeket csalt a szemembe. Úgy tűnt, hogy jól van" - mondta az egyik néző.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Platon Karataev: Napkötöző
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről

Más művészeti ágakról

A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről
Bogdán Viki mesekönyve diszlexiás gyerekeknek
gyerek

A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés