bezár
 

irodalom

2020. 11. 29.
Demeter Szilárd törölte botrányt keltő írását és Facebook-oldalát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Demeter Szilárd törölte botrányt keltő írását és Facebook-oldalát Szombaton jelent meg Demeter Szilárd miniszteri biztosnak, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) igazgatójának nagy botrányt kavart cikke az Origón. Ebben arról írt, hogy „Európa Soros György gázkamrája” és hogy a magyarok meg a lengyelek jelentik ma az új zsidókat.

A cikk gyorsan óriási botránnyá duzzadt, Izrael magyarországi nagykövetsége, valamint magyar és nemzetközi zsidó szervezetek is elítélték Demeter szavait, melyeket Köves Slomó is provokációnak minősített.

prae.hu

Demeter vasárnap délelőtt még kiadott egy közleményt, a Facebook-oldalán is kiállt a cikke mellett, majd vasárnap délben a Magyar Nemzetben az alábbi közlemény jelent meg a nevében:

„Függetlenül attól, hogy mit gondolok az igazamról, és függetlenül attól, hogy az Alaptörvény által garantált vélemény- és szólásszabadságot ahogy eddig is, ezután is védeni fogom, a Sor(o)s című publicisztikámat ezennel visszavonom. A Facebook egy Kertész Imre-idézet miatt letiltott három napra, onnan nem tudom törölni a posztot, tehát a Facebook-oldalamat törlöm.

Abban igazat adok az engem kritizálóknak, hogy nácizni ma relativizálás, és a náci párhuzam akaratlanul is sértheti az áldozatok emlékét.

A közeljövőben ehhez tartom magam.”

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Beszélgetés Ferencz Orsolyával Félálom című debütkötetéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyam 13. számáról
Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról

Más művészeti ágakról

színház

„A rendező, ha nő” című kerekasztal-beszélgetésről
A Soviet Monday legelső albumáról
Cseresznyéskert-adaptáció a Nemzeti Táncszínházban
Átadták az Év Gyerekkönyve Díjakat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés