bezár
 

zene

2021. 07. 01.
Augusztusban lesz a 14. Ördögkatlan Fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Augusztusban lesz a 14. Ördögkatlan Fesztivál Tavaly a pandémia miatt maradt el a 13. Ördögkatlan Fesztivál. Idén a balszerencsés szám kihagyásával augusztus 3. és 7. között jön a folytatás öt Baranya megyei településen (Nagyharsány, Mokos, Beremend, Villanykövesd, Vylyan). 

A fesztivál örökös posztumusz védnökei Cseh Tamás és az idén elhunyt Törőcsik Mari. Törőcsik Marira augusztus 6-án Mozart Requiemjével emlékeznek meg a fesztiválon.

Az idei Ördögkatlan díszvendégei a Nézőművészeti Kft. független társulat; Bereményi Géza Kossuth-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, rendező; a 25. születésnapját tavaly ünneplő Pannon Tükör kulturális folyóirat és Pál István Szalonna Liszt Ferenc-díjas népzenész, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője lesznek. 

Augusztusra megépül Nagyharsány központjában egy játékos kocka, a Maszkpersely. Ebbe a perselybe fogják örökre elzárni feleslegessé vált maszkjaikat a fesztiválozók – könnyen lehet, hogy csak jövőre, a 15. Ördögkatlanban.

A fesztivál zárónapján, augusztus 7-én a Katlan állandó fellépője, az idén 21 éves 30Y zenekar fog fellépni. Augusztus 5-én, a Másnap című zenés színházi esten az együttes frontembere, Beck Zoltán a Heaven Street Sevenből ismerős Szűcs Krisztiánnal fog a Cseh Tamás Archívumból előkerült eddig ismeretlen, félkész Cseh Tamás és Csengey Dénes szerzeményeket előadni. 

A Szent Efrém Férfikar és Háy János két közös előadással is készült. Az öregtó felé címmel a nagyharsányi templomban augusztus 5-én elhangzik a "szomorú változat", majd másnap a Narancsligetben A kéz címmel a "vidám változat" is. 

Az Ördögkatlannak otthont adó Baranya megyében és a határon túli horvát területeken valaha a vidék legfontosabb őskori kultúrája, a vučedoli kultúra virágzott. A játékos kedvűek a korszak autentikus elemeire épülő társasjáték által ismerhetik meg az őskori közösségek életét, a színházrajongók pedig egy interaktív vitaszínházi kalandjátékban lehetnek a bronzkori kultúra aktív résztvevői.

Az idei Katlanon többek között az alábbi színházi előadások lesznek láthatók: Nézőművészeti Kft.: Kartonpapa / Eleven éjszaka / Utazás a koponyám körül / Piszkosak / Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém; Vecsei Miklós – Beck Zoli estje; Bodor Johanna: Nem baj majd megértem; Bödőcs Tibor: Meg sem kínáltak; Orlai produkció: Egy német sors; Látókép: Egy százalék indián; Háy János: Elem; Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz; Stefanovics Angéla: Csáó;  K2: Rosencrantz és… / Béke,; Grecsó Krisztián: Vera; Ördögkatlan: Mulatság, a „Csikófuttató” színházi előadásai. 

Gyerek- és családi programok is lesznek, többek között: Rutkai Bori Banda, Bóbita Bábszínház: A madarak nyelve, Simorág Táncirkusz: Tükörmese, Apacuka Zenekar, Pécsi Pagony. 

A 14. Ördögkatlan koncertjei: A jobbik részem (Bereményi Géza – Járai Márk estje); Frenk, Kollár-Klemencz László, Besh o droM, Tudósok, Szabó Balázs Bandája, Wombo, Galaxisok, Kiscsillag, Idegen zenekar, Péterfy Bori és a Love Band, 30Y, Esti Kornél, Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, Romano Drom, Tompos Kátya, Csoóri Sándor: Párbeszéd sötétben, VAN Filmzenekar, Cseh Tamás: Váróterem, Boebeck, Mácsai Pál – Lukács Miklós: Az élet értelme, Slam poetry, Rozs 60. 

Állandó visszatérő a Hagyományok Háza. Gyerek- és felnőttmesékkel, koncertekkel, közös éneklésekkel, kézművesfoglalkozásokkal, kiállításokkal, hajnalig tartó táncházakkal várják most is a katlanlakókat.

Komolyzenei programok is várják az érdeklődőket, mások mellett: Mezítlábas opera, Jadviga és Psyché, Instant Opera Workshop, Operabeavatók, Ifjúsági koncertek.

Irodalmi programok is lesznek: Csemer Bogi és Szabó T. Anna közös estje és a Pilinszky János költészete köré épülő Szívárnyék mellett Kukorelly Endre, Visky András, Molnár Krisztina Rita, Szeifert Natália és Bödőcs Tibor is ellátogat a fesztiválra. 

Angelika Habpatron (Stefanovics Angéla) ajánlója:

A rendezvény csak védettségi igazolvánnyal lesz látogatható.

Jegyek és további információk az Ördögkatlan Fesztivál honlapján

A négyzetes képen a Nézőművészeti Kft. Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém című előadásáról készült fotó látható. Forrás: Ördögkatlan Fesztivál. 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Az UMZE kamaraegyüttesének pécsi koncertjéről
zene

Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében
Dukay Barnabás és Szécsi Lőrinc művei Pécsen

Más művészeti ágakról

A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés