bezár
 

film

2021. 07. 04.
Augusztusban ismét Bujtor István Filmfesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Augusztusban ismét Bujtor István Filmfesztivál Augusztus 19. és 22. között Balatonszemesen rendezik a XII. Bujtor István Filmfesztivált, amelynek versenyprogramjában 110 film szerepel.

Az előzsűri által versenybe engedett alkotások között 35 játékfilm és kísérleti fikciós alkotás, 25 dokumentum-, ismeretterjesztő és portréfilm, 3 animációs alkotás és 47 versfilm szerepel. A játékfilmek között van Aracsi Norbert Elfelejtett nemzedék című alkotása, Dézsy Zoltán Tíz perc múlva három című romantikus nyomozása, Pataki András Sári-gyöp és Százados Miklós kísérleti filmje. A dokumentumfilmek között látható Poroszka Magyar Zsolt Méhlegelők című ismeretterjesztő filmje, Bárány Krisztián és Takó Sándor Erdély - Ég és föld között című alkotása. A versfilmek között a nagy klasszikus költők alkotásainak feldolgozása szerepel, a Színház- és Filmművészeti Egyetem több versfilmmel is nevezett.

A szakmai zsűri elnöke Ferenczi Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, az SZFE, az ELTE és a Metropolitan Egyetem tanára. A Bujtor István-díjat kategóriánként ítélik oda és augusztus 22-én adják át. Külön is díjazzák majd a legjobb alakításokat, forgatókönyvet, operatőri és vágó munkát, a legjobb effekteket, zenét, szerkesztést és rendezést. A fesztivál védnöke Bujtor Judit, igazgatója Lutter Imre, főtámogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkársága.

A fesztivál programjait koncertek, utcaszínház, ételkóstoló, emlékkiállítás, veteránautós találkozó és retro utcabál is színesíti. A kertmoziban esténként a nagy Bujtor-klasszikusokat - A Pogány Madonna, Az elvarázsolt dollár, a Hamis a baba és a Csak semmi pánik - vetítik, a Bujtor István-emlékkiállítás egyebek mellett Kardos doktor rendőrszobáját, egykori filmes mementókat, kellékeket, relikviákat, hajós ereklyéket, filmes kulisszafotókat, plakátokat mutat be.

A családi programok között olyan színházi előadások is szerepelnek, mint a Padlás című musical és a Lúdas Matyi, filmzenei és operett-musical slágerek szólalnak meg a Pécsi Nemzeti Színház művészei előadásában, fellép mások mellett Takács Nikolas, Huzella Péter és Gerendás Péter.

További információk a Bujtor István filmfesztivál honlapján.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Travis Knight: Wildwood - A tiltott Vadon
BIFF - Beszélgetés forgatókönyvírásról és az egyéni hang megőrzéséről
Nemes László Árva című filmjéről

Más művészeti ágakról

gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
gyerek

Berg Judit mesesorozatából koncertszínház és bábrevü készült
Idegen Virágok - Kiss Adrienn kiállítása az Irokéz Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés