bezár
 

art&design

2021. 09. 07.
Józsefváros, ami sosem tud ugyanaz lenni, de sose más
Csoportos kiállítás a Kesztyűgyár Galériában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Józsefváros, ami sosem tud ugyanaz lenni, de sose más Szeptember 14-én nyitják meg a Józsefváros, ami sosem tud ugyanaz lenni, de sose más című csoportos kiállítást a nyolcadik kerületi Kesztyűgyár Galériában. A kiállítás kurátora Martincsák Kata.

A nyolcadik kerület a kétezres évek óta sok változáson ment keresztül; ennek egyik legfontosabb állomását a Józsefvárosi Önkormányzat és a Főváros által 2005-ben elindított, a Mátyás teret és környékét magába foglaló Magdolna Negyed Program (MNP) jelentette. A Magdolna negyed a második világháború után épület és lakásállomány romlás, és a terület társadalmi leértékelődése miatt, valamint az 1990-es lakásprivatizáció következtében válságos állapotba került, így a terület rehabilitációja szükségessé vált. A közterek megújítása mellett az integrált szociális városfejlesztési programnak része volt többek között a helyi közösség katalizálása is. A környék lakóinak bevonásával létrehozott új vagy megújult terek a negyed identitás-formáló helyszíneivé váltak. A mai napig tartó városrehabilitációs program fontos részét képezte a Kesztyűgyár Közösségi Ház megalapítása és a Mátyás tér felújítása.

A kiállító művészek részint azt vizsgálják, hogy milyen volt a városrehabilitációt megelőzően Középső-Józsefváros: vajon mesélhetnek-e ugyanúgy a kerület lakóinak az életéről a tűzfalak és a közterek, mint a társasházak közös terei, a közös udvarok? Stalter György fotói a Magdolna negyed épületeinek a városrehabilitációt megelőző állapotait rögzítik, olyan köz- és privát tereket, amelyek mára átalakultak, egyes részei pedig teljesen eltűntek. Oláh Norbert festményein olyan tűzfalak jelennek meg, amelyek a Teleki tér és a Déri Miksa utca könnyen beazonosítható, ikonikus részei. Bár a kerület lakóit nem láthatjuk, a tűzfalak hasonlóan őrzik a múlt eseményeit, mint Stalter művein megjelenő épületrészek. Kautzky Sára köztéri alkotásának célja (a Kesztyűgyárhoz hasonlóan) egy közösségi platform kialakítása: interakcióra hívja azokat, akik a Mátyás téren sétálnak. Hozzá hasonlóan a közösen használt terekről szóló diskurzus megteremtésére tesz kísérletet a Női tekintetek Józsefvárosban művészeti projekt is. A részvételi projekt során az alkotók azokat a nőket szólították meg, akiknek valamilyen emlék-, és élménybeli kapcsolatuk van Józsefváros különböző tereivel, utcáival. A szubjektív térképkészítés szervezői Donáth Anna Róza, Thury Lili és Tóth Eszter, akik maguk is kötődnek Józsefvároshoz: éltek, dolgoztak, buliztak itt.

A csoportos kiállítás célja a párbeszéd megteremtése Józsefváros tereiről – a folyamatosan változó, mégis jól ismert fizikai helyről, amely azáltal lesz időbeli is, hogy az itt élők visszaemlékeznek rá, mesélnek róla, kapcsolódnak: megmelegednek a tűz mellett.

A négyzetes kép forrása:
A kiállítás sajtóanyaga
© Csordás Eszter

Józsefváros, ami sosem tud ugyanaz lenni, de sose más
A kiállítás szeptember 14. és október 19. között látogatható a Kesztyűgyár Galéria terébenben. További információ a kiállításról ezen a linken olvasható.
Helyszín: Kesztyűgyár Galéria • 1084, Budapest, Mátyás tér 15.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

art&design

Eszképizmus a digitális természetbe Eszképizmus a digitális természetbe
Retrospektív elemzés Juliana Höschlová a Pincében megrendezett In luxury times the bug is missing című kiállításáról
art&design

Traumapanoráma Traumapanoráma
Lázár Kristóf: You can’t take another ache inside your body című kiállításának megnyitóbeszéde
art&design

Kereszt a világ végén Kereszt a világ végén
Keresztes Zoltán oroszországi fényképeiről
art&design

Hölgymenyét Hölgymenyét
Interjú Verebics Kati festővel

Más művészeti ágakról

színház

Mese kicsiknek és nagyoknak Mese kicsiknek és nagyoknak
Beszélgetés Huzella Júliával a Tíztőlmeséről
irodalom

Közösség újraépülőben Közösség újraépülőben
Borsik Miklós és Biró Krisztián kötetbemutatója
irodalom

Mi az erő, amit könyvnek hívnak? Mi az erő, amit könyvnek hívnak?
Ferencz Mónika, Nagy Hajnal Csilla és Érsek-Obádovics Mercédesz kötetbemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés