bezár
 

art&design

2021. 09. 10.
Tristan Tzarára is emlékeznek a III. Nemzetközi Digitális Művészeti Triennálén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tristan Tzarára is emlékeznek a III. Nemzetközi Digitális Művészeti Triennálén A dadaizmus egyik megteremtőjére, a 125 éve született Tristan Tzarára is emlékeznek a III. Nemzetközi Digitális Triennálé Digitális agóra című, szombaton Szekszárdon nyíló kiállításán.

A Magyar Elektrográfiai Társaság (MET) és a Babits Mihály Kulturális Központ harmadszor rendezi meg a tárlatot, amely október 31-ig látható a Művészetek Házában, illetve a központ két kiállítótermében. A szekszárdi kiállításon 169 hazai és 45 külföldi művész mintegy 300 alkotásából több mint kétszázat mutatnak be.

A bemutatón az elmúlt három évben született, új, innovatív eljárások és digitális technológiák alkalmazásával létrehozott műveket is láthat majd a közönség. Újszerűek a QR-kóddal leolvasható képek, és a kollázsok, nyomatok mellett a fény-hang installációk, videók, animációk széles választéka jelenik meg.

A szekszárdi, illetve az azt követő budapesti tárlat résztvevői lesznek a pályázókon kívül meghívott művészek, mások mellett Csáji Attila, Horkay István, Lévay Jenő, Szombathy Bálint, a japán Handzsi Szaeko, a görög Florentina Ikonomidou, a kanadai Derek M. Besant, és a 2019-ben elhunyt Joseph Kádár alkotásaiból is válogathattak a rendezők. A Németországban élő Lux Antal Szekszárdon Turbulencia című nyomatával, Kelle Antal Artformer kétszer egy méteres, textilre nyomtatott absztrakt alkotással, a 2015-ös triennálé tehetségdíjas argentin alkotója, Cecilia Mandrile egy animációval jelentkezik.

A program részeként a Tristan Tzara 125-Hommage című kiállításon többek között egy interaktív alkotást is bemutatnak: Lisányi Endre és Várallyai Zoltán művében egy számítógép képernyőjén megjelenik a művész által készített nyomat, a néző a kép neki tetsző változatát elküldheti magának elektronikus levélben, és kinyomtathatja. Eközben a gép egy hangkollázst, Tzara egy dadaista versének felvételét játssza le. A költő előtt tiszteleg Mátrai István plexiből készült, lézerrel kivágott elemekből összeállított emlékműve is.

A négyzetes kép forrása: wikimedia.org

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
Az antropomorf jelleg mint animációs karaktertipológiai megközelítés

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés