bezár
 

színház

2021. 09. 24.
Utcabált rendez a József Attila Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Utcabált rendez a József Attila Színház Szombaton rendezi meg a József Attila Színház hagyományos évadkezdő utcabálját, amelyen számos gyerekprogram, előadásrészlet, musicalegyveleg, filmvetítés, beszélgetés és koncert is várja az érdeklődőket.

A színház melletti Déryné közben szombaton 13 órától 18 óráig tartó rendezvényen bemutatják a közönségnek a József Attila Színház társulatát. Az utcabált Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója nyitja meg.

A közönség többek között részleteket láthat az októberi bemutatóból, a Szibériai csárdás című darabból Lábodi Ádám, Zöld Csaba, Fila Balázs, Chajnóczki Balázs, Horváth Sebestyén Sándor, Lukács Dániel, Fekete Gábor, Schlanger András és Tóth Tibor fellépésével, Kéménczy Antal zongorakíséretével.

Musicalegyveleg címmel a Macskafogó, a 9-től 5-ig és a Valami bűzlik című musicalekből hangzanak el részletek. Versek színészeinktől címmel Cseh Tamás-dalokat ad elő Fekete Gábor és Lábodi Ádám. Békeidők dalai címmel pedig az Egy szoknya, egy nadrág című zenés vígjáték zeneszámait is előadják a színház művészei.

A kávézóban filmvetítést szerveznek és Horváth Péterrel tartanak beszélgetést. A kiállítóteremben 3 időpontban tekinthető meg a Valami bűzlik című kiállítás csoportosan.

A gyerekprogramok között mesekoncert, tánctanítás, kézműves foglalkozás, ugrálóvár, pecsétgyűjtő állomások - célbalövés, tojásdobálás, fotózás álarcban a Macskafogó falnál -, aszfaltrajzolás és Muki bohóc is várja a látogatókat.

Felnőttek számára is szerveznek tánctanítást Horváth Ádám és Tonhaizer Tünde táncművésszel. Majd az Alcor zenekar koncertje zárja a programot.

A belépés minden programra ingyenes, de védettségi igazolványhoz kötött.

Négyzetes kép forrása: facebook.com/jozsefattilaszinhaz/

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Életvárók szakmai nap és projektbemutató a Katona József Színházban
Tasnádi István Egyéletem – Csákányi Eszter stand-up estje
színház

A Sirokkó Szövetkezet Keleti Blokk – Tömegpánik egy felvonásban című darabjáról
Csengetett, Mylord? a Belvárosi Színházban

Más művészeti ágakról

Nyerges Gábor Ádám Messziről jött vendégek című kötetének bemutatójáról
art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
Eric Clapton budapesti koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés