bezár
 

zene

2021. 10. 10.
Mészáros Zsolt Máté orgonaművész ad hangversenyt Liszt születésnapján
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mészáros Zsolt Máté orgonaművész ad hangversenyt Liszt születésnapján Mészáros Zsolt Máté orgonaművész és Kautzky Armand színművész a Liszt 210 című ünnepi hangversenyen várja a közönséget Liszt Ferenc születésnapján, október 22-én a Budapest-Belvárosi Főplébánia-templomban.

A hangversenyen elhangzanak majd a zeneszerző legvirtuózabb orgonaművei és kedvelt versei is.

"Liszt Ferenc születésének 210. évfordulója kiemelten fontos számomra. A valaha élt egyik legnagyobb zeneszerző művészete mindig is nagy hatással volt rám és amióta Liszt-kutató lettem, a mindennapjaim részévé is vált. Előadóművészként és kutatóként is fontosnak tartom, hogy ne csak a kompozícióit, hanem magát az embert is közelebb hozzam a közönséghez. A kerek évforduló alkalmából egy olyan születésnapi koncertet álmodtam meg, amelyen úgy gondolom, ő is jól érezte volna magát. Liszt Ferenc egy minden téren kifinomult ízléssel bíró, sokoldalú, életszerető ember volt. Igazi világpolgár és fontos összekötő kapocs a nagyvilág művészei között. A koncertre látogatók egy este erejéig megtapasztalhatják az igazi Liszt életérzést" - idézi a szervezők közleménye Mészáros Zsolt Máté szavait.

Az orgonaművész és Liszt-kutató 2018-ban szerezte meg kitüntetéses diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol jelenleg doktori tanulmányokat folytat. Három alkalommal nyerte el a Fischer Annie előadó-művészeti ösztöndíjat, 2020-ban Junior Prima Díjjal ismerték el munkásságát. A Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíjával a Liszt Ferenc harmónium- és orgonaműveinek új összkiadását készíti el, majd mutatja be egy hangversenysorozaton.

A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom zenei igazgatója a Budapest-Herminamezői Szentlélek-templom orgonaművésze, a Magyar Harmóniumbarátok Egyesületének zenei igazgatója. Koncertműsorain gyakran szerepelnek saját orgonaátiratai, nevéhez számos magyar mű ősbemutatója fűződik.

A hangversenyre váltott belépővel a templom toronykilátója is látogatható, a korlátozott számú VIP jegyekkel pedig a híres szekszárdi borász, Mészáros Pál legkiválóbb borait is megkóstolhatják az érdeklődők az általa vezetett borkóstolón, köztük azt is, amelyet egykoron Liszt Ferenc is szívesen fogyasztott - közölték a szervezők.

Négyzetes kép forrása: www.zeneakademia.hu

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Káli Gáborral versenyekről, karrierépítésről, zenei együttműködésekről
Háttérinterjú Horváth Zsolttal az igazgatói feladatokról, a zenekarok belső életéről és közösségépítésről
Interjú Győri Noémivel tanulásról, kapcsolatépítésről, kihívásokról

Más művészeti ágakról

Egy Asztal Elmozdítása című lakáskiállítás margójára
Misima Jukio-Forte Társulat-Szkéné: Az égő ház
irodalom

Operálj nyucává végleg! Operálj nyucává végleg!
A Margó Fesztivál Világirodalmi színpadán mutatták be Csepregi János, Dániel András és Kollár Árpád új könyvét, a Nyuca bestiáriumot (Scolar Kiadó, 2021)
irodalom

Van bennünk rózsa Van bennünk rózsa
A Margó Fesztiválon mutatták be Danyi Zoltán A rózsákról című regényét (Magvető Kiadó, 2021)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés