bezár
 

film

2021. 10. 18.
Iráni film nyerte a BFI fődíját
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Iráni film nyerte a BFI fődíját Iráni road movie, a „Hit The Road” kapta a legjobb film díját a vasárnap zárult BFI London Filmfesztiválon.

A rendezőként debütáló Panah Panahi, a hazájában államellenes propaganda miatt a filmkészítésről eltiltott Dzsafar Panahi filmrendező fiának filmje egy autóban játszódik, amelyben egy család tart egy ki nem mondott, nyugtalanító cél felé. Hátul ül egy energikus gyerek a törött lábú, mogorva apával, elől az anya, a sofőrülésben pedig a másik fiú mered rezzenéstelen tekintettel a kihalt horizontra, miközben a 70-es évek iráni popzenéje szól - írta a deadline.com.

A nemzetközi versenyprogram zsűrijének elnöke Malgorzata Szumowska volt, míg az elsőfilmes szekció zsűrijét Isabel Sandoval vezette. A legjobb első filmnek járó Sutherland-díjat a belga Laura Wandel Playground című drámája kapta, amely a gyermekkor traumáiról szól. A dokumentumfilmes mezőnyből Liz Garbus Becoming Cousteau című produkcióját választotta győztes alkotásnak a Kim Longinotto vezette zsűri. A filmfesztiválon a True Things író-rendezőjének, Harry Wootliffnek ítélték oda az 50 ezer fonttal (21,4 millió forinttal) járó filmes alkotói ösztöndíjat, amelyet a korábbi években olyan alkotók kapták, mint Rose Glass és Daniel Kokotajlo. A közönségdíjat a Costa Brava, Lebanon című libanoni film vitte el.

Az október 6. és 17. között lezajlott nemzetközi filmfesztiválon 159 játékfilmet vetítettek le, köztük 21 premierre került sor. A londoni közönség láthatta Maggie Gyllenhaal rendezői bemutatkozását, a The Lost Daughter című pszichológiai drámát, valamint az Oscar-díjas Jane Campion A kutya karmai között című westernjét is.

A négyzetes kép forrása: BFI London Film Festival

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

film

Csütörtökön díjnyertes filmekkel indul a Szemrevaló Filmfesztivál
Nem vagy egyedül cikksorozat – Danny Boyle: Trainspotting

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 45. számáról
Horváth Adél Sok ördögök című regényéről
Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról
Dürer rinocéroszának majdnem igaz története


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés