színház
Ebben az évben az Osonó legfontosabb célja között szerepel azoknak az eszközöknek a továbbgondolása, amelyek által a színház minél több embert tud megszólítani. Egy év kihagyás után a társulat visszatér a színházi projektekhez. Február 21-én bemutatóra készülnek, a budapesti nézők láthatják először a József Attila szövegeiből létrehozott Nem vagyok, csak mások látnak című egyszemélyes produkciót Mucha Oszkár előadásában és Fazakas Misi rendezésében. A budapesti előadássorozat folytatásaként márciusban Sepsiszentgyörgyön, majd több erdélyi településen is látható lesz az előadás.
Az eddig 582 alkalommal előadott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista produkciót április második felében felújítják, és Budapesten, Szentesen, Szombathelyen, illetve több erdélyi településen, Sepsiszentgyörgyön, Nagyváradon és Nagykárolyban is játsszák.
Az idei évben a hagyományos, fórumszínházi és osztálytermi előadások mellett képzéseket, táborokat, ifjúsági együttműködéseket és műhelyeket tervez a társulat, főként Budapestre.
A társulatnak az 1993. február 3-i alapítása óta 183 tagja volt és az évek során összesen 22 előadást vitt színre, amelyből hat koprodukcióként készült el thaiföldi, marokkói, budapesti, olaszországi és sepsiszentgyörgyi színházakkal.
Az önfenntartó színházműhely az előadások játszásán túl ezernél több oktatási és szociális projektet szervezett fiatalok és felnőttek számára. A 29 év alatt összesen 1443 előadást tartottak, amelyből 1100-at az elmúlt tíz évben 3 kontinens 28 országának 320 településén. Az Osonó Színházműhely projektjeit és előadásait eddig 54 hazai és nemzetközi díjjal ismerték el.