bezár
 

építészet

2022. 03. 19.
Péntektől látható az MMA ösztöndíjasainak kiállítása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Péntektől látható az MMA ösztöndíjasainak kiállítása A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) művészeti ösztöndíjprogramjának 2018 és 2021 között végzett képzőművészei mutatkoznak be pénteken a Pesti Vigadó Departure című csoportos kiállításán.

Az MMA 2018-ban indította el három évre szóló, jelentős összegű művészeti ösztöndíj elnyerésére hirdetett pályázati programját. A pályázatot alkotók, előadóművészek, valamint művészetelméleti kérdésekkel foglalkozó kutatók nyerhetik el.

"Száz ösztöndíjast indíthattunk el akkor - ahogy azóta minden évben -, magas színvonalú művészi és művészetelméleti tevékenységük anyagi feltételeinek biztosításával. Ösztöndíjprogramunk elsődleges célja, hogy általa színvonalas alkotó- és előadóművészeti, illetve művészetelméleti tevékenységeket támogassunk" - fogalmaz Vashegyi György, az MMA elnöke.

A Departure című tárlaton Balanyi Zoltán, Csomortáni Gál László, Erdélyi Gábor, Erős Apolka, Gálhidy Péter, Bódi Barbara, Incze Mózes, iski Kocsis Tibor, Kondor Attila, Menasági Péter, Monori Sebestyén, Részegh Botond, Szabó Ábel, Szász Sándor és Verebics Ágnes mutatják be munkáikat a Pesti Vigadó VI. emeleti kiállítótermében.

A május 8-ig látogatható kiállítás kurátora Farkas Ádám szobrászművész, a nemzet művésze, az MMA elnökségi tagja; társkurátorai iski Kocsis Tibor és Mogán Orsolya, az MMA ösztöndíjasai.

Március 4-étől, szintén a Pesti Vigadó VI. szintjén, már látogatható a Stimulus - az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram 2018-2021. évi iparművészeti ösztöndíjasai című tárlat, a Departure társkiállításaként.

Kép forrása: www.mma.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

A végeredmény nem feltétlenül építészeti, hanem társadalmi kérdés is
építészet

Interjú Monika Karczmarczykkal
építészet

Interjú Kőszeghy Flórával
Egy látogatásra érdemes új célpont

Más művészeti ágakról

Csáki László: Kék Pelikan
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés