bezár
 

zene

2022. 03. 23.
Jubileumi KFT koncert a Barba Negrában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jubileumi KFT koncert a Barba Negrában Negyvenéves a KFT első lemeze, a Macska az úton. A ma is aktív és népszerű zenekar április 1-jén a fővárosi Barba Negrában ünnepli az évfordulót, emellett csaknem másfél évtized után megszületett új dalát is bemutatja.

Laár András gitáros-énekes és Bornai Tibor billentyűs-énekes már a KFT előtt több zenekarban (Küllőrojt, Almárium) játszott együtt, 1980 elején kiegészültek Márton András dobossal, egy évvel később pedig a népzenei színtérről (Bihari, Vízöntő, Mákvirág) érkező II. Lengyelfi Miklós beszállásával lett teljes a csapat.

Az első KFT-koncert 1981 márciusában a Józsefvárosi Ifjúsági Klubban volt. Bornai Tibor nagymamájának ötletére beneveztek az 1981-es Táncdalfesztiválra: öt dalt adtak be, augusztusban a Bábu vagy című számmal második helyezést értek el Kovács Kati mögött az előadói kategóriában. Bár előtte a KFT az LGT előzenekaraként turnézott, a lemezkészítés lehetőségét a Bábu vagy sikere hozta meg; a debütáló anyag, a Macska az úton 1982-ben jelent meg. Mai szemmel hibának tartják az alkotók, hogy ez a legelső KFT-dal nem került fel a nagylemezre, a Nem sikerült kikúrálni magam is csak kislemezen jött ki. Az underground és az újhullám között egyensúlyozó Macska az úton eltért az akkori hazai zenei irányzatoktól, reggae-től az altatódalig sok minden van rajta. Laár és Bornai ironizáló, abszurd, a valóságra kikacsintó szövegei végképp; a lemezborítón a tagok egy lakás sarkában kucorognak fehérre festett arccal és meztelenül. Mégis a legkarakteresebb KFT-album, számos dalát (A vonat, Tea, Macska az úton) a mai napig játsszák. Sajnos a lemez soksávos eredeti felvétele elveszett a kiadónál.

A KFT tíz évvel ezelőtt lemez(újra)bemutató koncertsorozatba kezdett, 2017-ben, a megjelenés 35. évfordulóján a Macska az úton dalait is eljátszották az A38 hajón. Az együttes eddig tizenegy stúdiólemezt készített, az elmúlt tíz évben fellépett a Budapest Sportarénában, a Müpában és az Operaházban is. Márton András elmondta, most április 1-jén nem adják elő mind a tizenkét számot, csak nagyjából a felét. Eljátszanak viszont egy vadonatúj dalt: a KFT A bábu visszavág című stúdióalbum óta nem készített ilyet, amely 2008-ban jelent meg. 2020-ban merült fel a zenekar tagjai között az igény, hogy írjanak új számokat. A Pannónia Stúdióban rögzítették Bornai Tibor szerzeményét, aminek a címe Te vagy, ennek a premierje lesz a Barba Negrában.

Négyzetes kép a leadben: Hegedűs György, KFT Zenekar Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Nils Frahm: Day
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben

Más művészeti ágakról

Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés