bezár
 

zene

2022. 06. 19.
Chris Potter supergroupja június 24-én a Müpában
A világhírű szaxofonos új műsorával érkezik
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Chris Potter supergroupja június 24-én a Müpában Új műsorával érkezik június 24-én a Müpába az SFJAZZ Collective, a Chris Potter világhírű szaxofonos által életre hívott supergroup.

A formáció az elmúlt csaknem két évtizedben sorra hódította meg a világ dzsessz színpadait, és elnyerte a színtér kritikusainak elismerését is. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe a zenekartól megszokott nívójú, ugyanakkor eddigi projektjeiktől különböző új anyaggal érkeznek - közölték a szervezők az MTI-vel.

Az SFJAZZ Collective nyári Európa-turnéja keretében a 2020-as évek kihívásai által ihletett, a San Franciscó-i premieren nagy sikert aratott szerzeményeit hozza el a budapesti közönségnek. 

A 2004-ben a műfaj vezető muzsikusaiból alakult, azóta több tagváltáson átesett kollektíva kiemelt hangsúlyt fektet a demokratikus működésre, így - bár zenekarvezetőként a szaxofonfenomén Chris Pottert emelik ki - a tagok mindegyike egyenrangú félként vesz részt a művészi munkában. Népszerűségük másik magyarázata, hogy az erre a projektre kilencfőssé kiegészülő együttes minden tagja hangszerének kiemelkedő mestere. A két szaxofonos bezsebelt egy-egy Grammyt, de a frissen csatlakozott énekesnő, Gretchen Parlato is büszkélkedhet már két jelöléssel.

Kezdetben a zenekar dzsessz- és (nem ritkán) popelőadók dalainak sajátos feldolgozásaival és örökzöldek újragondolásával alapozta meg elismertségét; John Coltrane, Herbie Hancock, Thelonious Monk, Wayne Shorter, Stevie Wonder, Chick Corea és Miles Davis csak néhány illusztris név azok közül, akiknek munkássága előtt tisztelegtek.

Az SFJAZZ Collective ezúttal - némileg elszakadva bevett alkotói folyamataiktól - a jelenkor által támasztott kihívásokra és az elmúlt évek nehézségeire reflektáló, befogadható és izgalmas koncertprogramot állított össze, amelyben minden tag egy-egy eredeti, új szerzeménye kapott helyet.

A zenekar tagjai: Chris Potter (zenekarvezető, tenor- és szopránszaxofon), David Sánchez (tenorszaxofon), Etienne Charles (trombita), Warren Wolf (vibrafon), Edward Simon (zongora), Matt Brewer (bőgő), Kendrick Scott (dob), Gretchen Parlato, Martin Luther McCoy (ének).

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Csáki László: Kék Pelikan
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés