bezár
 

színház

2022. 06. 20.
A Baltazár Színház hozzáférhetővé teszi összes korábbi előadásának felvételét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Baltazár Színház hozzáférhetővé teszi összes korábbi előadásának felvételét Videótárral bővült a Baltazár Színház honlapja, amelyen keresztül mostantól elérhető a társulat összes, már nem játszott előadásának felvétele, valamint négy, a Baltazárról szóló film is.

A videótár elkészítésének ötlete fontos összegzés a csaknem negyedszázada működő társulat életében - olvasható a Baltazár Színház MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Szkéné színház

Mint Elek Dórát, a társulat vezetőjét idézik, a színház definíciójából fakadóan a pillanat művészete, így a pillanattal együtt el is illan, csak emléket hagyva maga után, amelyet az idő elhalványít. "Szerettük volna az elmúlt huszonnégy évünket kicsit kézzelfoghatóbbá tenni, még akkor is, ha tudjuk, egy előadásról készült videófelvétel nem versenyezhet azzal az élménnyel, amit a nézőtéren él át az ember."

Fontos érv volt a videótár megalkotása mellett az is, hogy kutatási és oktatási anyagként is könnyen elérhetővé váljon. Elek Dóra elmondta, a Baltazár Színházat szinte minden évben megkeresik bölcsész- vagy pedagógushallgatók, akik szakdolgozatukat a társulatról szeretnék írni, és rengeteg az olyan budapesti és vidéki pedagógus is, aki fontosnak tartja, hogy osztályukkal megismertesse az előadásokat, a társulatot. A videótárral az ő munkájukat is szeretnék segíteni.

A Baltazár videói nemcsak a színháztörténetnek, a kutatóknak és a pedagógusoknak szólnak, hanem minden olyan nézőnek, aki szívesen megnézné, vagy újranézné ezeket az előadásokat. A társulat rengeteg színházi műfajjal és határterülettel kísérletezett 1998 óta, így a felvételek között található utcaszínházi előadás (Repülési engedély - angyaloknak), cirkuszszínházi előadás (Ha eljön egy igazi angyal), mozgásszínházi előadás, amelyet Picasso festményei ihlettek (Picasso: A világ teremtése), színházi társasjáték (Arany lépés) szcenírozott koncert (Árad a szeretet) és divatszínházi előadás (Baltazáréji álom). A vendégművészek között van Kulka János, Csákányi Eszter, Müller Péter Sziámi, Kecskés Karina és Varga Klári is.

A videótár filmes archívumában Zelki Jánosnak a Baltazár Színházról szóló két filmje (Játék az egész, Színész legyek) is látható, de megtalálható a felvételek között egy rövidfilm is, amely a társulat Afrikában tett látogatását mutatja be, valamint a Tollasbál című előadás filmváltozata, amelyet Kepes András Oázis című műsorához készítettek az alkotók.

A videótár a Baltazár Színház honlapján, ezen a linken érhető el.

Kép forrása: https://www.facebook.com/BaltazarSzinhaz/

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A padlás című musical bemutatója a Veres 1 Színházban
színház

Tóték a Kelet-Nyugati Alkotóműhely előadásában
Filmszínházi keretek között debütált a Batsheva Dance Company felújított táncelőadása
Szabó Veronika: Queendom (búcsúelőadás)

Más művészeti ágakról

A Poszthumanizmus és... sorozat újabb eseménye
A CentriFuga utolsó koncertje a Fugában
Borda Réka: Égig érő csalán, Scolar kiadó, Budapest, 2022.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés