bezár
 

színház

2022. 08. 29.
Középkori hagyományőrző programok a II. Királyfeszten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Középkori hagyományőrző programok a II. Királyfeszten Középkori harci játékok, régizenei koncertek, hagyományőrző programok, bábszínház és állatsimogató is várja az érdeklődőket a II. Királyfeszten, szeptember 10-11. között a rákosmezei Királydombon.

A szervezők tájékoztatása szerint a zenés forgataggal egybekötött rendezvényen korhű hagyományőrzők eljátsszák Hunyadi János kormányzóvá választását, emellett lesznek látványos harci bemutatók is, íjászat, valamint a népművészeti vásár portékái közül is válogathatnak az érdeklődők.

Szkéné színház

A Királydomb tetején felállítják a magyar királyok rekonstruált sátrát, amely a hagyomány szerint Rákos-mező legmagasabb pontján állt. A domb alatti mezőn az érdeklődők megismerhetik a korabeli mesterségeket, de középkori játszótérrel is készül a Compania hagyományőrző csapata. A színpadon fellép a Hollóének Hungarica és a Tabulatúra régizene-együttes, a Számadó zenekar táncházzal szórakoztatja a közönséget. Újdonság lesz, hogy az autentikus zenei programoknak otthont adó színpadsátor mellett felépül egy előadósátor, ahol a magyar középkorról tudhatnak meg többet az érdeklődők.

Emellett látható lesz a Királydomb történetét bemutató kiállítás, de a Patrióta könyvsátor is kitelepül a rendezvényre. A hagyományőrző fesztivál a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Nemzeti Összetartozás Alapítvány támogatásával valósul meg.

A kép forrása: kiralydomb.hu 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
A Rémségek kicsiny boltja a Pesti Színházban
Kárpáti Péter Térkép a túlvilágról című darabja a Trafóban

Más művészeti ágakról

Megjelent Tandori Dezső Egyetlen című kéziratának hasonmás kiadása
Az OFF-Biennále Traces of Life című kiállítása
Len Wiseman: Balerina


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés