bezár
 

film

2022. 09. 12.
Német nyelvű filmek a Szemrevaló Filmfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Német nyelvű filmek a Szemrevaló Filmfesztiválon A Cannes-ban és Berlinben díjazott, valamint a Német és az Európai Filmdíjjal elismert német nyelvű filmeket mutatja be idén a Szemrevaló Filmfesztivál, amely október 6. és 16. között a Művész moziban, október 10. után pedig Debrecenben, Szegeden és Pécsen várja a közönséget.

A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmhete idén is eredeti nyelven, magyar felirattal vetíti a szemlére beválogatott 11 filmet a közönségnek.

A programban szerepel többek közt a Kedves Thomas (Lieber Thomas) című film, amely kilenc díjat nyert el az idei Német Filmdíjon, köztük a legjobb filmnek járó Arany Lolát is. Az alkotás Thomas Brasch német író, rendező, színész életén keresztül mutatja be a múltfeldolgozás nehézségeit, miközben végigkalauzolja a nézőt a német történelem főbb állomásain, 1945-től, az NDK és az NSZK kialakulásán, majd a német egyesülésen át a XXI. század elejéig.

Szintén a háború utáni Németországban játszódik a Grosse Freiheit című, osztrák-német koprodukcióban készült börtönfilm, amelyet Cannes-ban a zsűri különdíjával, később pedig húsz további nemzetközi elismeréssel is jutalmaztak, köztük a legjobb operatőr és a legjobb filmzene Európai Filmdíjával.

A társadalmi kérdéseket középpontba állító fesztivál programjában nem véletlenül szerepel a Sisi-mítosz feminista újraértelmezéseként is felfogahtó A Fűző (Corsage) című film, amely a 40 éves Erzsébet császárné Magyarország iránti vonzalmát és lázadásait ábrázolja. A Sisit megformáló Vicky Krieps az idei Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában a legjobb alakítás díját vihette haza.

A Nico című film egy perzsa származású fiatal lányról szól, akit miután rasszista támadások érnek, karateedzésekre kezd járni, hogy megvédhesse magát. Sara Fazilat a filmben nyújtott alakításáért elnyerte a Max Ophüls Filmfesztivál legjobb női főszereplőjének járó díjat.

A svájci óragyártás kezdeteiről szóló Örökmozgó (Unrueh) című filmért a rendező, Cyril Schäublint átvehette a Berlini Filmfesztivál Encounters szekciójának legjobb rendező díját.

A fesztivál október 6-16. között a Művész moziban várja a közönséget, október 10. után pedig Debrecenben, Szegeden és Pécsen lesz látható a filmekből egy szűkebb válogatás.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Dave Green: Prérifarkas visszavág (Coyote vs Acme)
Beszélgetés filmről és traumáról
Jonas Mekas és William Basinski

Más művészeti ágakról

gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 44. számáról
art&design

A gyász megélésének pillanatképei


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés