bezár
 

irodalom

2022. 10. 01.
Beszélgetés Jean-Claude Mourlevat, Astrid Lindgren-díjas francia íróval
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Beszélgetés Jean-Claude Mourlevat, Astrid Lindgren-díjas francia íróval Az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg az Astrid Lindgren-díjas francia író, Jean-Claude Mourlevat Cantabile című regénye a Vivandra kiadó gondozásában. A szerzővel szombat délelőtt beszélget a Millenáris D épületében László Kinga, a kötet fordítója.

Mourlevat negyvenévesen kezdett írni, első nagy sikerét a 90-es évek végén a L'Enfant-Océan (Az óceán gyermeke) című könyvével aratta. Tavaly megkapta az Astrid Lindgren Emlékdíjat, az egyik legrangosabb gyermekirodalmi kitüntetést. Neve nem ismeretlen a magyar olvasók előtt sem, legutóbb Jakabak című regényét adta ki a Vivandra szintén László Kinga fordításában és Rofusz Kinga illusztrációival.

A Cantabile - A szabadság szele című regény egy képzeletbeli világban játszódik, amelyben a barbár zsarnokság, a Falanx uralkodik. A könyv négy kamasz főszereplője megszökik egy börtönszerű bentlakásos iskolából, és útjuk a rezsimmel szembeni ellenállókhoz vezet. Menekülésük közben feltárul a múlt, megismerik szüleik sorsát, akik az elnyomó rendszer áldozatai lettek.

Jean-Claude Mourlevat az MTI-nek e-mailben adott interjút, ebben az író kiemelte, hogy a történethez saját életéből is merített. Mint írta, tízéves korától tizennyolc éves koráig maga is egy bentlakásos iskola tanulója volt, s csak hetente egyszer látogathatták meg "levelezőtársaikat", egy családot a városban. Ez a motívum is előkerül a könyvben, amelynek diákjai szintén a közeli településre járnak "vigasztaló asszonyaikhoz", ha már nagyon el vannak keseredve.
Az író azt is elárulta, hogy Eva-Maria Bach, az ellenállás legendás énekesnőjének alakját a híres brit énekesnőről, Kathleen Ferrierről mintázta, akit meg is említ a regényben.

Mourlevat könyveiben gyakran szerepelnek állathősök. A barbár Falanxban például könyörtelen kutya-emberek vadásznak a lázadókra. A regényben kulcsszerephez jutó ló-emberek viszont pozitív emberi tulajdonságokkal lettek felruházva. "Mi, emberek, egy állatfaj vagyunk. Egy különleges faj, amely a legrosszabbra és a legjobbra is képes. Az állatok nagyon kegyetlenek tudnak lenni, de ez soha nem intézményesített vagy iparszerű" - magyarázta. A Cantabile azt sugallja, hogy mindig van remény, hogy a szabadságért érdemes küzdeni, de vannak pillanatok, amikor a puszta létünket kell kockáztatnunk, hogy elérjük azt. Mourlevat elismerte, hogy a való életben - legalábbis rövid távon - nem annyira optimista, mint ez a regényből kiolvasható. De, hát "ez egy regény" - magyarázta.

Az először 2006-ban megjelent könyvet már több mint 20 nyelvre fordították le. Mourlevat elmondta, hogy sok visszajelzést kap az olvasóktól. "Akik írnak nekem, természetesen szeretik a történeteimet, aminek nagyon örülök" - fogalmazott.

Kép forrása: www.wikipedia.org

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Gerőcs Péter: Werkfilm, Kalligram, Budapest, 2022.
Foci, vers, próza, gyerekirodalom
Erdélyi költők zenés irodalmi estje a Kis Présházban
irodalom

Balázs Imre József Éjszakák a zenben című kötetének bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés