bezár
 

zene

2022. 10. 18.
Redman, Mehldau, McBride, Blade a Müpa színpadán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Joshua Redman tenorszaxofonos, Brad Mehldau zongorista, Christian McBride nagybőgős, illetve Brian Blade ütős alkotta post-bop jazz-kvartett november 3-án 20 órától lép a Müpa színpadára – olvashatjuk a mupa.hu-n.  

Mind a négy jazz-zenész szakmájuk és hangszerük elismert mesterei, akiket a magyar közönség külön-külön már üdvözölhetett a Müpa színpadán, ám ebben az ikonikus felállásban most először hallhatjuk őket Magyarországon. Együttműködésük mérföldköve a MoodSwing névre hallgató 1994-es lemez, amelyet Joshua Redman készített a három másik zenész kollaborációjával

Ez a koncert azért is különleges, mert mind a négy zenész együtt már jó ideje nem hallható: habár mind Mehldau, McBride és Blade is szerepeltek Redman későbbi albumain, egészen 2020-ig kellett várni a kvartett következő nagy dobására. Ez volt a RoundAgain című korong, amelyet most Budapesten is előadnak.

Redman a legendás free jazz-szaxofonos, Dewey Redman fiaként már szinte a kezdetektől olyan nagy zenészek támogatását élvezte, mint Pat Methany, ám a valódi sikert harmadik lemeze, a fent említett MoodSwings hozta meg számára. Brad Mehldau popfeldolgozásai révén vált ismertté, Christian McBride-nak már szinte minden jelentős zenésszel dolgozott már együtt, és Brian Blade-et sem kell bemutatni a jazz-rajongó közönségnek.

A négy művész rendkívül összecsiszolódott játékát garantáltan élmény lesz hallgatni.

Fotó a leadben: mupa.hu
Fotó a fejlécben: mupa.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


Más művészeti ágakról

Vasárnapig még látogatható
Horváth Adél Sok ördögök című regényéről
gyerek

Az Irány Panama! szerzője 96 éves volt
Bende Tamás Visszatérés az északi partra című verseskötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés