bezár
 

színház

2022. 11. 10.
Ács János színháza - könyvbemutató
Beszélgetés Máté Gáborral
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ács János rendező a magyar színházművészet elmúlt évtizedeinek egyik meghatározó alakja volt. Számtalan fontos alkotás fűződik a nevéhez, de ezek közül is kiemelkedik a kaposvári Marat/Sade, amely a magyar színháztörténet máig meghatározó, kivételes teljesítménye. Nemrég jelent meg Sándor L. István monográfiája, amely elsőként tesz kísérletet arra, hogy bemutassa a rendező pályáját. A szerző azért kezdett beszélgetéssorozatba, hogy a könyv tárgyilagos pályaképét minél több személyes mozzanattal, szubjektív emlékkel egészíthesse ki.

A szerző a kezdetektől a Marat/Sade-ig tekinti át Ács János pályáját. Bemutatja a Paál István vezette Szegedi Egyetemi Színpadot, azt az amatőr színházi műhelyt, ahol Ács János szoros kapcsolatba került a színjátszással, s vezető színészként az első sikereit aratta. Ezután nyert felvételt a színművészeti főiskola rendező szakára. Már az itt készített munkái is nagy feltűnést keltettek, főleg a Beckett művéből rendezett Szöveg és zene. Ezután Kaposvárra szerződött, ahol tovább folytatódtak sikerei. Az itt készített előadásai – az Esküvő, az Átváltozások, a Szentivánéji álom és a Marat/Sade – nagy szerepet játszottak abban, hogy a színház ismét (továbbra is) a legjelentősebb műhelyek közé számított. De sikert arattak Ács vendégrendezései is: a budapesti Játékszínben bemutatott Komédiások és a Józsefvárosi Színházban játszott A tavasz ébredése. Ezek az előadások is mind fontos, új értékeket teremtő bemutatók voltak.

Szkéné színház

Sándor L. István munkája ezeket az előadásokat állítja a középpontba. Az alkotói eredmények mellett azonban kevés szó esik a könyvben a színházi legendák mögött álló emberről. A szerző azért kezdett beszélgetéssorozatba, hogy a könyv tárgyilagos pályaképét minél több személyes mozzanattal, szubjektív emlékkel egészíthesse ki.

Máté Gábor több legendás Ács János rendezés főszereplője volt. Játszott a főiskolai Szöveg és zenében, szerepelt az Átváltozásokban és a Szentivánéji álomban, majd a Kikiáltót alakított a Marat/Sade-ban. Vele beszélget a rendező személyiségéről, a kaposvári műhely működéséről Sándor L. István.

A beszélgetés ideje: 2022. november 11. péntek 17.00 óra
Helyszín: Pinceszínház (1093 Budapest, Török Pál utca 3.)

Az Ács János színháza. Az óriáscsecsemőtől a Marat/Sade-ig című kötet megvásárolható a Színházi könyvek webáruházban (szinhazikonyvek.hu), az Írók Boltjában és a Líra könyvesboltjaiban.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Üvegcipő a Vígszínházban
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Csáki László: Kék Pelikan


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés