bezár
 

film

2022. 12. 22.
Márciusban mutatják be a Hadik című történelmi filmet
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Márciusban mutatják be a Hadik című történelmi filmet Március 9-ől lesz látható a magyar mozikban az 1757-ben játszódó Hadik című történelmi film, amely Hadik András berlini portyájának történetét eleveníti fel a klasszikus magyar kalandfilmek stílusában.

 A magyar filmtörténet olyan klasszikusainak, mint A kőszívű ember fiai, vagy az Egri csillagok stílusában, mégis a legmodernebb technikai megoldásokkal kiegészülve készült el a Hadik, amelynek forgatása több mint hat hónapon át tartott és idén februárban ért véget - olvasható a Nemzeti Filmintézet (NFI) MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.

Az 500 fős stáb a felvételek többségét Keszthelyen, Gyenesdiáson, Mohácson, Pécelen, valamint az NFI fóti Huszárik stúdiójában, a Gödöllő melletti Babatpusztán és Komáromban rögzítette. Utóbbi helyszínen a berlini csata jeleneteit vették fel, amelyben Hadik András huszár csapatával elfoglalta a várost, és ahonnan tetemes hadisarc, valamint a legendás 24 darab balkezes kesztyű birtokában nem sokkal később hirtelen távozott is.

A film címszerepét Trill Zsolt alakítja, Mária Terézia szerepében Horváth Lili látható. Mellettük játszik a filmben Szalma Tamás, Molnár Áron, Szabó Győző, Derzsi János, Reviczky Gábor, Gáspár Sándor, Forgács Péter,  Kovács Lajos, Mucsi Zoltán, Lábodi Ádám és Tordy Géza is.

A Hadik a Nemzeti Filmintézet támogatásával a B&L Line gyártásában készült, rendezője Szikora János, producere Nagy Endre. Technikai rendezője Dyga Zsombor, az akciójelenetek megtervezésében a hollywoodi kaszkadőrszakértő, Steve Dent és Gulyás Kiss Zoltán működött közre. A film operatőre Győri Márk.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Dave Green: Prérifarkas visszavág (Coyote vs Acme)
Nem vagy egyedül cikksorozat – Danny Boyle: Trainspotting
film

A két film minden idők legnagyobb összbevételét hozta
Jonas Mekas és William Basinski

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 45. számáról
gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
art&design

Raoul Coutard a BIFF-en
A 2026-os Őszi Margó Irodalmi Fesztivál zárónapjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés