bezár
 

film

2023. 01. 03.
Franciaországban tavaly visszatértek a nézők a mozikba
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Franciaországban tavaly visszatértek a nézők a mozikba Franciaországban tavaly visszatértek a nézők a mozikba: a több mint 152 millió megváltott jegy a koronavírus-járványt megelőző évek (2017–2019) látogatottsága háromnegyedének felel meg, ami világviszonylatban az egyik legjobb aránynak számít. Bár a legnézettebb filmek toplistáját továbbra is amerikai akciófilmek vezetik, tavaly először a francia filmek több nézőt vonzottak, mint az amerikaiak.

A francia Nemzeti Filmközpont (CNC) hétfőn közzétett adatai szerint 2022-ben 59,2 százalékkal többen váltottak jegyet a francia mozikba, mint 2021-ben, de még mindig 26,9 százalékkal kevesebben, mint 2017 és 2019 között, amikor az éves átlag 208 millió volt.

Ellentétben 2020-szal és 2021-gyel, tavaly már egyetlen mozi sem volt zárva a koronavírus-járvány miatt, de március közepéig még szigorú intézkedések voltak érvényben: csak oltási igazolással és maszkot viselve lehetett a vetítésekre beülni, a mozikban pedig tilos volt az étel- és az italárusítás, illetve -fogyasztás.

„Ez nagyon biztató eredmény egy egyelőre még rendkívüli helyzetben. Franciaország az egyik legjobb fejlődést produkálta a világon, korlátozottabb visszaeséssel az Egyesült Államokhoz, Dél-Koreához, Németországhoz, Spanyolországhoz vagy Olaszországhoz képest” – írja közleményében Dominique Boutonnat, a CNC elnöke.

A legnézettebb filmek listáját az amerikai akciófilmek vezetik: az Avatar: A víz útja című alkotást több mint 8 millióan, míg a Top Gun: Maverick című filmet 6,7 millióan látták. Harmadik helyre került a Minyonok: Gru színre lép című animációs kalandfilm, amelyre 3,9 millióan váltottak jegyet; a Jurassic World: Világuralom című kalandfilmet 3,5 millióan, a Fekete Párduc 2-t pedig 3,4 millióan nézték meg.

A francia filmek közül a Bazi nagy francia lagzik című vígjáték harmadik részét látták a legtöbben (2,4 millió), a 2015. november 13-i párizsi merényletsorozatról szóló November című thriller pedig 2,3 millió nézőt vonzott.

A CNC összesítése szerint tavaly francia filmekre ültek be a legtöbben – a nézők 40,9 százaléka –, megelőzve ezzel először az amerikai filmeket, amelyek a nézők 40,5 százalékát vonzották. 2017 és 2019 között a francia filmek piaci részesedése 37,2 százalék, az amerikaiaké több mint 50 százalék volt.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Pawel Pawlikowski: Apaföld
film

Csütörtökön díjnyertes filmekkel indul a Szemrevaló Filmfesztivál
Nemes László Árva című filmjéről
Nem vagy egyedül cikksorozat - Edward Berger: Egy szerencsejátékos vallomása

Más művészeti ágakról

Horváth Adél Sok ördögök című regényéről
gyerek

Berg Judit mesesorozatából koncertszínház és bábrevü készült
Szabó Lőrinc és Somlyó Zoltán találkozása (Kőbányai Jánosnak ajánlva)
Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés