bezár
 

zene

2023. 01. 17.
Tehetségkutató körútra indul Snétberger Ferenc és stábja
A programban ötven fiatal vehet részt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tehetségkutató országjáró körútra indul Snétberger Ferenc és stábja, hogy felkutassa a Snétberger Zenei Tehetség Központ idén induló, 13. évfolyamának tehetségeit. A Nemzeti Tehetség Központ által működtetett programban ötven hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal kezdheti meg zenei tanulmányait júniusban. Olyan tehetséges, hangszeren játszó vagy énekes fiatalokat keresnek, akik már elmúltak 12 évesek, de még nem töltötték be a 22. életévüket.

Idén februárban négy helyszínen: Budapesten, Miskolcon, Nyíregyházán és Pécsett tartanak személyes meghallgatást, ha pedig egy intézményből legalább 6 fiatal jelentkezik, a stáb személyesen látogat el az iskolába a meghallgatásra. A programra a határon túl élő fiatalok jelentkezését is várják. 

prae.hu

A 12 hetes jazz és klasszikus zenei képzést a felsőörsi központban tartják, teljesen ingyenesen. A központ diákjai normál iskolai tanulmányaik mellett vesznek részt a képzésben, az év során pedig mentor kíséri a munkásságukat, aki segít, ha elakadnának, vagy ha biztatásra lenne szükségük.

Ajelentkezéseket folyamatosan várják a www.meghallgatunk.hu oldalon.


A Nemzeti Tehetség Központ zászlóshajójának számító programban mintegy 50 hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal tökéletesítheti zenei tudását. A Snétberger Programban 12 év alatt 350 diák végzett, 90 százalékuk konzervatóriumban, a zeneakadémián vagy külföldi felsőoktatási intézményben folytatta tanulmányait.

A képek forrása: www.snetbergercenter.org

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ellentétek párbeszéde – Schönberg és Boulez a Zene Házában
Schlanger Tamás és a Sonus Cordis Kvartett a FUGA-ban
Balogh Ádám lemezéről
Bartók György szerzői estje a Fugában

Más művészeti ágakról

Illusztrátorok beszámolója a Bolognai Gyermekkönyvvásárról
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről
A kripli a Centrál Színházban
gyerek

A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés