bezár
 

színház

2023. 02. 26.
Új művészeti igazgató a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatánál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új művészeti igazgató a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatánál Berekméri Katalin színművészt nevezték ki a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatójává, aki szeptember óta ideiglenesen töltötte be ezt a tisztséget - közölte pénteken az erdélyi teátrum.

A közlemény szerint Pál D. Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kinevezett vezérigazgatója a társulat pénteki gyűlésén jelentette be Berekméri kinevezését. A vezérigazgató megköszönte, hogy szeptembertől ideiglenes megbízással végezte ezt a munkát, és most hosszabb távra is elvállalta.

Pál D. Attila elmondta, hogy másokat is felkért erre a feladatra, így Bocsárdi Lászlót és Fehér Balázs Benőt, akik nem vállalták, de jelezte, hogy szakmai tanácsaikra továbbra is számítanak.

Az igazgató közölte, hogy az idei évadban még lesz egy bemutató előadás, Keresztes Attila a János királyt állítja színpadra. Hozzátette: előkészítették a következő évadot, így szerződtek Radu Afrim és Sebestyén Aba rendezőkkel, akik marosvásárhelyi szerzők műveit fogják színpadra állítani.

Berekméri Katalin elsősorban azt hangsúlyozta, hogy közösséget szolgáló szakmai kihívást lát Erdély egyik jelentős színházi társulatának művészeti igazgatásában, ami egyrészt lehetőség, ugyanakkor olyan kihívás, ami fejlődésre ösztönzi. Megköszönte a vezérigazgatónak a bizalmat és a kollégáinak a sok bátorítást. Jelezte: szakmai tekintéllyel felvértezett értékes rendezők megszólítása mellett tehetséges újoncokat is meghívnak, mivel a színház folyamatos változásban lévő művészeti ágazat, ezért nyitottaknak kell lenniük a kortárs alkotói szellem előtt.

Berekméri Katalin 2001-ben végzett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművészet szakán, 2003-tól a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának tagja.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A FókuszOn sorozat második kerekasztal-beszélgetése a Katonában
Kortárs cirkusz amatőr szereplőkkel a Trafóban
Az Én és a kisöcsém a Szegedi Nemzeti Színházban
színház

A Sirokkó Szövetkezet Puszták népe – A társadalmi szorongás című darabjáról

Más művészeti ágakról

Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámbemutatójáról
Pion István A Búbánat-völgyön át című regényéről
Fráter Zoltán Elképzelt aranykorom című regényéről
irodalom

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 22. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés