bezár
 

zene

2009. 09. 01.
Hat diszkó csatlakozott a kábítószer-megelőzési programhoz Sopronban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hat soproni diszkó csatlakozott a "Tiszta buli" elnevezésű, kábítószerezést megelőző programhoz, amelynek végrehajtásához pályázat útján 700 ezer forintos támogatást nyert a soproni önkormányzat, a városi rendőrkapitányság és a Sopron-Fertőd Kistérség Többcélú Társulás a szociális tárcától - mondta Farkas Gábor alezredes, rendőrkapitány a programindító sajtótájékoztatón hétfőn.

prae.hu

Ismertetése szerint a diszkótulajdonosok etikai kódexet fogadtak el, amelyben a projektben résztvevő állami és önkormányzati szervekkel partnerséget vállalnak a fiatalok kábítószer-fogyasztásának megelőzésére.

A szórakozóhelyek tulajdonosai egyebek között azzal segítik a fiatalok buli utáni biztonságos hazajutását, hogy a legolcsóbban az alkoholmentes italokat kínálják. Kiemelt figyelmet fordítanak a drogdílerek távoltartására, hogy a tizenévesek kábítószermentesen, azaz "tiszta buliban" szórakozhassanak, miként a projekt elnevezése is erre hívja fel a figyelmet.

Baj esetén elsősegélyről is gondoskodnak a diszkótulajdonosok, akiket a soproni mentőszolgálat szakemberei készítenek fel a legfontosabb teendőkre.

A kapitány hangsúlyozta: Sopronban a kábítószerhelyzet még nem riasztó, ezért is akarnak felvilágosító munkával a probléma elébe menni, hogy ne is váljon azzá. Fél év elteltével felmérés segítségével összegzik a program eredményeit. A projekthez a soproni önkormányzat 400 ezer forint önrésszel járult hozzá.

A rendőrségi statisztika szerint tavaly 48 kábítószeres esetet tártak fel Sopronban, egy évvel korábban 49-et. A városi kapitány a kedvező adatokat sorolva azonban figyelmeztetett: a statisztikában szereplő események a jéghegy csúcsát jelzik, noha az utóbbi hónapokban több, kábítószerek alapanyagát termesztő is lebukott. A napokban Fertőrákoson találtak egy családi háznál 312 tő vadkendert. A termesztéssel gyanúsított férfi már előzetes letartóztatásban van - mondta az MTI érdeklődésére a kapitány.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Richard Strauss: Ariadne auf Naxos a Bécsi Állami Operaház előadásában
trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje

Más művészeti ágakról

Bong Joon Ho: Mickey 17
Illyés Gyula és Weöres Sándor egy-egy anya-versének hasonlóságairól
art&design

Gwizdala Dáriusz: Epres Smoothie
gyerek

A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés