bezár
 

film

2023. 06. 15.
Díjat kapott Román Katalin a Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Díjat kapott Román Katalin a Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon Román Katalin a nyílt örökbefogadásról szóló, Hat hét című filmben nyújtott kimagasló színészi alakításáért díjat kapott az A-kategóriás Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t szerdán.

 Az ázsiai kontinens egyik legrangosabb mozgóképes szemléjének öttagú szakmai zsűrije szerint "Román Katalin kiemelkedő alakítása gyönyörűen közvetíti a film középpontjában álló karakter energiáját, olyan, mint egy áramütés, amely a film mozgatórugója" - olvasható az NFI közleményében.

prae.hu

Mint írják, a fiatal színésznőt a rangos elismeréssel filmkészítőként méltatták, mivel Kínában a színészekre is alkotókként tekintenek. Az elismerést a seregszemlén Dévényi Zoltán operatőr vette át.

Szakonyi Noémi Veronika számos díjjal jutalmazott Hat hét című alkotása jelenleg látható a magyarországi mozikban.

Mint felidézik, Szakonyi Noémi Veronika rendező és állandó alkotótársa, Vincze Máté Artur forgatókönyvíró több évig kutatta az örökbefogadás témakörét. Egy korábbi filmjük kapcsán közelről is megismerték a nyílt örökbefogadás folyamatát, amely során a biológiai anya és az örökbefogadó pár megismerheti egymást, és az örökbeadó anya kifejezetten a megismert pár számára mond le a gyerekről. Elmondásuk szerint a legnagyobb kihívás az a bizonytalansággal átitatott hat hét, amíg a befogadni vágyott gyermeket az örökbeadó édesanya még jogosult visszakérni. Ez a megindító, feszült, szívfacsaró helyzet inspirálta a Hat hét című filmet.

Szakonyi Noémi Veronika filmje az NFI támogatásával a SPARKS gyártásában, Romwalter Judit producer irányításával készült. Az alkotás a szarajevói filmfesztivál versenyprogramjában debütált tavaly nyáron, majd világszerte számos fesztiválon szerepelt sikerrel: a franciaországi Arras-ban a legjobb rendezés és a legjobb ifjúsági film díjával ismerték el, a történet főhősét alakító Román Katalin pedig a törökországi Boszporusz Filmfesztiválon - élete első főszerepével - elnyerte a legjobb színésznő díját.

A Hat hét nagydíjat nyert a miskolci CineFesten, a Tallinn Black Nights fesztiválon a Just Film versenyszekció nagydíjával tüntették ki, majd elnyerte a legjobb film és a legjobb női főszereplő díját a Magyar Filmkritikusoktól.

A Magyar Mozgókép Díjakra nyolc kategóriában jelölték a Hat hét alkotóit, amelyből Román Katalin a legjobb női főszereplőnek járó díjat nyerte el, továbbá a legjobb elsőfilmnek járó díjat, valamint a diákzsűri díját is a produkció vihette haza - áll a közleményben.

Kép: PORT.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Retrospektív: Jan Vardøen: Det norske hus
Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
Interjú Deák Dániellel, a Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztivál alapító-igazgatójával

Más művészeti ágakról

Mészöly Ágnes: Ügynökök és úttörők
színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés