bezár
 

színház

2023. 09. 14.
Arany János tragikus hőseit kelti életre a Ti, leányok, ne tegyétek! című előadás
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Arany János tragikus hőseit kelti életre a Ti, leányok, ne tegyétek! című előadás Szertartásjáték keretein belül elevenednek meg Arany János népies balladái és tragikus hősei a Ti, leányok, ne tegyétek! című produkcióban, amelynek ősbemutatója szombaton lesz a Déryné Központban.

A Déryné Program csütörtöki közleménye szerint a fiatal alkotókat, pályakezdő színművészeket tömörítő, Szegek a homokból társulat új produkciója Korda Bonifác rendezésében lesz látható a Barangoló alprogram támogatásával.

Mint írják, a Ti, leányok, ne tegyétek! című előadás négy Arany János-ballada nyomán született meg. A Vörös Rébék, az Árva fiú, az Ágnes asszony és a Tengeri hántás az előadás "tartó oszlopai", köztük epizódként jelenik meg A varró lányok, a Népdal és a Bor vitéz. A darab felépítése a görög tragédiákéra hasonlít: a rendet a káosz követi, majd visszajutunk a rendbe, és a kör bezárul. Az események katalizátora a bűn, a szereplők folyton a megváltást keresik.

A színpadon játszó fiatalok egymásnak adják át Arany tragikus hőseinek szerepét, megélik a bűnbeesést és bűnhődést. Az ítélkező, igazságosztó, sokszor kegyetlen tömeg az előadás alatt egy megértő, támogató közösséggé válik, amely nem kitaszítja magából a bűnösöket, hanem újra visszaemeli őket a közösségbe. Az előadás rámutat arra, hogy az ítélethozatal és a büntetés valami nagyobb hatalom joga és tisztje, és a földi élet a megértés, a szeretet és az összetartás által válik elviselhetővé - olvasható az ajánlóban.

Az előadásban Barabás Bíborkát, Battai Lili Lujzát, Bognár Bencét, Hus Laurát, Puskás Balázst és Zöldi Ákost láthatja a közönség. Tekerőn játszik Horváth Marcell, a zenei vezető és énekes Nagy Dorottya Tímea, a koreográfus Szivós Kata, a dramaturg Kerényi Tünde Sára, a rendezőasszisztens Nagy Regina, a látványtervező Sebestény Ferenc.

 

Fotó: Déryné Program Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Bergman Hűtlenek című drámája a Radnóti Színházban
színház

A Pannon Várszínház társulat A filmsztár című előadásáról
színház

Kritika a Katona József Színház Octogon című előadásáról

Más művészeti ágakról

gyerek

Minőségi gyerekirodalom irodalomterápiával ötvözve Szegeden
Kerecsen Andrea Hiányzó kép című könyvének bemutatójáról
Oravecz Imre Alkonynapló 2. című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 7. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés