bezár
 

zene

2023. 10. 30.
Gadó Gábor és Harcsa Veronika közös lemeze
Shekhinah - a jazz és a klasszikus zene határain
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Harcsa Veronika énekesnővel készített lemezt Gadó Gábor gitárművész. A Shekhinah című album a dzsessz és a klasszikus zene határain egyensúlyoz, de kikacsint a barokk operára is.

"Az élet valahogy úgy hozta, hogy miután 2006-ban Winand Gáborral megcsináltuk az Opera Budapest lemezt, sokáig nem dolgoztam újra együtt énekessel. Néhány éve állandó zenésztársam, Laurent Blondiau belga trombitás ajánlotta Sarah Klenes brüsszeli énekesnőt. Elővettük húsz parlagon heverő angol szövegű kompozíciómat, mindjárt el is játszottuk őket belga színpadokon. Szerettem volna magyar énekessel is továbbvinni ezt a projektet" - mesélt az előzményekről Gadó Gábor az MTI-nek.

prae.hu

A több mint két évtizede Franciaországban élő dzsesszgitárosnak Halmos András dobos ajánlotta Harcsa Veronikát, akivel korábban még nem dolgozott együtt. "Először csak egy-két új dalról, néhány közös koncertről volt szó, aztán leültünk kettesben próbálni, és nagyon működött a dolog. Új darabokat írtam, Veronika hozta a szövegeket, közben kiderült, hogy régi kiadóm, a BMC Records lemezt szeretne belőle".

Gadó Gábor elmondta: a projektre nem akart hagyományos bőgő-dob ritmusszekciót, ugyanakkor ragaszkodott állandó zenésztársához, a trombitás Blondiau-hoz, valamint Ávéd János szaxofonoshoz, akivel szintén készített már duólemezt. A szextetté alakuló csapatba érkezett a klasszikus zene területén dolgozó csellós, Zétényi Tamás, valamint a Berlinben élő hegedűs, Csermák Éva.

"Nem volt kifejezett koncepcióm, hogy operaszerű anyag készüljön, bár elfogadom, hogy a hangzás időnként a barokk operák világát idézi, és Händel Alcina című operájának egyik áriája sem véletlenül szerepel a lemezen. A hangzás kialakításakor számomra a csodálatos zeneszerző, Kurtág György Kikucsi Hiromi japán hegedűművésznek írt Hipartita című szólódarabja, valamint a szintén neki ajánlott, hegedűre és brácsára komponált ...concertante... jelentette az ihletet. Most a lemezen én ajánlottam Hirominak a The Double Moonlight című darabot" - fejtette ki Gadó Gábor.

Hozzátette, hogy imádja a minőségi bel canto hangot, amely nagyon régen benne van a fülében, a szoprán énekes Csordás Klárával és egy kamarazenekarral néhány éve csinált is ilyen zenét. "Harcsa Veronika angol szövegei gyönyörűek, fantasztikusan simulnak a darabokra".

A Shekhinah című, napokban megjelent lemezt a BMC-ben márciusban, a CD lemezfelvétele utáni napon mutatták be először az Opus Jazz Clubban, a francia Jazz d'or Fesztivál keretében, és kvintettként felléptek ugyanabban a felállásban a Művészetek Völgyében, Kapolcson is.

"Januárban vesszük fel Veronikával a következő lemezt, ezúttal hegedű nélkül. Ez kevésbé lesz szerzői anyag, így a zenei világ is kissé változik. Öt kompozíciót rögzítünk abból az anyagból, amelyet korábban Sarah Klenesszel játszottunk, de lesz egy darab Berio 20. századi olasz zeneszerzőtől, valamint három kompozíció más szerzőktől is, ezeket a közeljövőben választjuk ki" - mondta végül a gitáros az MTI-nek.

A 66 éves Gadó Gábor a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz tanszakán Babos Gyula tanítványaként végzett 1983-ban. Több hazai dzsesszegyüttesben játszott, zenésztársai között volt mások mellett Snétberger Ferenc, László Attila, Szakcsi Lakatos Béla, Balázs Elemér és Oláh Kálmán. Első saját formációja, a Joy 1989-ben Cross Cultures címmel készített lemezt, az 1991-ben megjelent Special Time-ot szextettben jegyezte. 1995-ben költözött Franciaországba, állandó együttesét, a Gadó Gábor Quartettet 2000-ben alapította. Zenélt például Gerald Veasley, Randy Roos és George Jinda oldalán, 2003-ban elnyerte a francia L'Académie du Jazz által az év európai dzsesszművészének odaítélt Bobby Jaspar életműdíjat.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.

Más művészeti ágakról

gyerek

31. Kabóciádé Családi Fesztivál
A Present Eye Looking to the Past című kiállításról
irodalom

Tóth Júlia Éva volt a Kötetlenül sorozat vendége
Nuri Bilge Ceylan: Elszáradt füvekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés