bezár
 

irodalom

2023. 11. 24.
Müpa Literárium Oravecz Imre 80. születésnapja alkalmából
A 80 éves Oravecz Imrét köszöntik kedden a Müpa Literárium-estjén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Oravecz Imrét köszöntik kedden a Müpa Literárium-estjén 80. születésnapja alkalmából; a kortárs magyar líra egyik legnagyobb újítója életművének legfontosabb állomásait veszi sorra kollégájával, Szilasi Lászlóval.

Az esten Molnár Piroska, Fekete Ernő és Kaszás Gergő színművészek tolmácsolásában Oravecz-részletek hangzanak el, kiegészülve Balog József zongoraművész játékával - áll a közleményben.

Emlékeztetnek, Oravecz Imre a hazai kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb képviselője, 1972-ben megjelent, Héj című első kötetétől kezdve Tandori Dezső, Orbán Ottó és Petri György mellett a nagy lírai megújulás részese volt.

A decemberi Literárium-est vendége az idén Margó-díjjal jutalmazott Visky András költő, író, dramaturg, akinek nevéhez a tavalyi év egyik legnagyobb szépirodalmi szenzációja fűződik. Kitelepítés című remekművében gyerekszemmel ismerjük meg egy szovjet mintára létrehozott román munkatábor hétköznapjait, az esten a szerző azon történeteit ismerhetik meg az érdeklődők, amelyek a könyvbe nem kerültek be. Közreműködik Hegedűs D. Géza színművész és Darvas Kristóf zongoraművész.

2024 első Literárium Extrájában a kortárs magyar kultúra egyik legtermékenyebb alkotópárosa, Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert mutatja be Időkirakó című műsorát, amely koncert és felolvasószínház keveréke, zenekari versmontázsokkal, az új Grecsó-prózák és a hangszeres zene találkozásával - áll a közleményben.

Februárban Tompa Andrea lesz Greff András házigazda vendége, és olyan egyetemes témákat boncolgatnak majd a szerzővel Sokszor nem halunk meg című regénye kapcsán, mint például a holokauszt, vagy a biológiai szülők hiánya. A márciusi est vendége Szabó T. Anna lesz, Vagyok című kötete mellett helyet kap a zene is, Sodró Eliza színművészhez Dés András ütőhangszeres művész és Barcza-Horváth József bőgős csatlakozik.

A Müpa közleményében kiemeli, hogy májusban az irodalom és a zene kapcsolata köré épülnek az #olvasniszabad programjai: először Beck Zoltán Artisjus-díjas dalszerző, a 30Y énekes-gitárosa, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a Zenélő Egyetem szakmai igazgatója járja körbe a témát egy beszélgetés keretében, majd az estet Szendrői Csaba, valamint Tóth András duója, a Felefánt koncertje zárja; a programok előtt az esemény házigazdája, Szendrői Csaba invitálja közös olvasásra a közönséget.

Júniusban Krusovszky Dénes lesz a sorozat vendége a Levelek nélkül című második regényével - áll a közleményben.
További információ a Müpa weboldalán

Fotó: Szilágyi Lenke

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége
irodalom

Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
John a Latinovitsban
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés