Böröcz József könyve a szépirodalom és a társadalomtörténet határmezsgyéjén bontakozik ki, ahogyan erre K. Horváth Zsolt is rámutatott. Nem a könyv szépirodalmi érdemeinek megvitatása itt a célom, bár szeretném kiemelni, hogy recenzióm hangvétele igen száraz a könyv játékos nyelvezetéhez képest, amely erősen kötődik a kelet-európai irodalmi hagyományhoz, leginkább annak abszurd és groteszk vonulatához. A könyv egyik előzményének tekinthető Böröcz tanulmánya,[1] amely mintegy 8 éve jelent meg, még szigorúan vett feltáró jellegű tudományos szándékkal. A könyv ehhez képest jóval szabadabb irodalmi térbe vonja be az olvasót. Az alábbi recenzióban megkísérlem rekonstruálni a könyv cselekményének idővonalát, és rámutatni néhány társadalomtörténetileg fontos összefüggésre. Némi fogódzkodót kívánok tehát nyújtani az olvasónak több okból is.

Egyrészt a könyvben a történeti kutatás a fő cselekmény, ami azt jelenti, hogy a hivatalos dokumentumok elemzése kulcsfontosságú a történet szempontjából. Ugyanakkor az elbeszélés nem követi az egyenes vonalú, kronologikus utat sem, hanem időben ugrál mintegy 80 éves távlatot felölelve: kapcsolódásokat és párhuzamokat keres, töredékes, éppúgy, mint az emlékezet.

Böröcz József szociológus életművének jelentős részét tette ki, hogy értelmezze és elemezze a „létezett szocializmus”, avagy a „Keleti Blokk” valós gazdasági teljesítményeit, mindezt pedig leginkább az Egyesült Államok akadémiai világában és politikai-kulturális miliőjében, tehát kellő távolságból tette, miközben aktív kapcsolatot is igyekezett ápolni szülőhazájával. A Rutgers Egyetem mellett párhuzamosan a Corvinus Egyetemen is tanított hosszú éveken keresztül. Ahogy minden kelet-európai baloldalinak, a társadalomtudósoknak még inkább szükséges kellő realitásérzékkel kezelni a szocializmus időszakát, és ennek részét kell képeznie a családtörténetre való reflektálásnak is, akár a felemeltek, akár a megfosztottak képezik ezeknek a történeteknek a szereplőit. A könyv egyik fontos vállalása, hogy Böröcz ezt a szembenézést édesapja hányattatott élettörténetén keresztül teszi meg. A Balaton-parti városka kárpitosmesterének fia bizony komoly társadalmi felemelkedés elébe néz az elején. Látnunk kell ebben azt a jó pár helyen megénekelt igazságot, hogy a szocializmus ezeket a mozgásokat valóban lehetővé tette, ezzel pedig a munkás és paraszti származású fiatalok ezreinek, tízezreinek nyújtotta a társadalmi mobilitás lehetőségét. Mindezt a tehetséggondozás felvállalásával valósította meg a rendszer (nyilvánvalóan nemcsak ideológiai vagy morális, hanem instrumentális, politikai okokból). A szülők ellenállása sem akadályozta meg a fiút (Böröcz édesapját), aki az egyházi középiskolából Budapestre kerülve bekapcsolódott a - később aknamezőnek bizonyuló - „hivatalos” kulturális életbe, amelyet (az 50-es években és jóval később is, habár egyre inkább felpuhulva) a pártállami ideológia mentén irányítottak. A forradalmi és újjáépítő korszellemhez nem volt nehéz kapcsolódnia azoknak a naivabb, illetve opportunistább fiataloknak, akik a háború utáni apátiában, és a rommá lőtt és bombázott Budapesten valamiféle célokat kerestek. És természetesen nem a rendszer ellenségeinek nyilvánított családi háttérből jöttek.

A regény narrátora, a Böröcz alteregójaként működő Toma vállaltan konfabuláció segítségével született meg, tehát életrajzi elemek mellett számos kitalált tulajdonságból és élményből épül fel a karakter. Ennek oka pedig az, hogy a szerző is 1956-ban született, mint azt látni fogjuk, az eseményeknek pont a sűrűjébe, saját emlékei így aligha lehettek élete első néhány évéről. A konfabulált gyerekkori életesemények viszont a gyermeki perspektívából íródtak, amelyek az értelmezésnek is határt szabnak, hiszen kognitívan nem rekonstruálható teljesen a kontextus. Előtérbe kerülnek viszont a testi érzetek, a felnőttek világának emberi viszonyai pedig zsigeri módon hatnak a gyermek főhősre. A narrátor gyermekperspektívába helyezése nem tekinthető gyakorinak a felnőtteknek szánt irodalomban ugyanakkor megemlíthető három főbb példaként az Árvácska, az Iskola a határon és a Sorstalanság (itt most nagyvonalúan el kell tekintenünk a gyermekirodalom túlnyomó hányadától).

Ezen részeknél személyes olvasmányélményeim közül leginkább Saša Stanišić bosnyák szerző könyve, a Hogyan javítja a katona a gramofont? jutott eszembe, amely a délszláv háborúról gyermekszemmel tudósított. A gyermeki tudatállapot Stanišić regényében szintén hiányos értelmezést szolgáltat, ám az események egzakt leírása helyett egy mágikus világkép is kibontakozik, míg a gyermek Toma leginkább fél és szorong, úgymond tükrözi szülei lélekállapotát.

A felnőtt Toma ugyanakkor az is, aki a levéltári kutatást elvégzi, aki elénk tárja a dokumentumokat és - szociológus-nyelven szólva - tartalomelemzést végez rajtuk, részben egy kirakós játék, részben egy nyomozás leleményességével. Tomán keresztül szólal meg tehát Böröcz, aki édesapja korai kulturális témákban publikált írásait, táncművészeti kritikáit éles iróniával és gúnnyal illeti, megdöbbenve tapasztalta ugyanis, hogy apja átveszi ezeket az akkoriban bejáratott ideológiai paneleket. Ezekből és a hasonló részletekből kirajzolódik egy „hithű”, azaz elkötelezett kulturális munkás alakja. Kulturális munkásunk pedig szakmai karrierjének csúcspontját kétségkívül a Honvéd Együttes néptánc-koreográfusaként érte el, amely 1956-ban meghívást kapott az egy kontinensnyi „baráti országba”, a Kínai Népköztársaságba. Ezt az eseményt pedig az akkoriban még szintén szárnyait bontogató Jancsó Miklós örökítette meg 1957-es Kína vendégei voltunk című rövid dokumentumfilmjében, egy négy részes sorozat darabjaként.

A regény egyik központi eleme tehát az apa figurája, míg a másik egy esemény, a Honvéd Együttes kínai turnéja, amely egy még fontosabb eseményhez kapcsolódik, az 1956-os forradalomhoz, annak leveréséhez, és ennek következményeihez a regény által vázolt személyes sorsokra (hiszen az az egész családra, annak életkörülményeire és perspektívájára kihatott). Ahogyan várható, innen vesz fordulatot az általam ebben a recenzióban időrendbe rakott történet, mivel a külhonban leledző, és a kor szokásai szerint besúgókkal feldúsított tánckar a forradalom híréről értesülve annyira fellelkesedett, hogy egyfajta „forradalmi munkástanácsot” alakított, ezért - a forradalom budapesti leverése után - nem bizonyult elég hithűnek a rendszerhez.

A rendszerváltás után lehetővé vált az államszocializmus alatt titkosított anyagok nagy részének levéltári kutatása, amelynek Toma (azaz Böröcz) csak az ezredforduló után lát neki. Maga a kutatás viszont úgymond módszeresen van bemutatva, a dokumentumok értelmezése, a történet elemeinek egymáshoz illesztése „close reading” során valósul meg.

A szocializmus bürokráciájának nyelvezetében, a rideg technokrata nyelv és a patetikus ideológiai-politikai betétek mellett a kihagyások, az elhallgatások is ugyanolyan fontosak a rekonstrukció szempontjából, így ezekre is nagy hangsúlyt helyez a szerző.

Úgy tűnik először, hogy egyetlen történeten keresztül haladunk, egyfajta esettanulmányként, ezért nem metszetet kapunk, vagy boncolunk, hanem biopsziát végez Böröcz a szocialista bürokratikus gépezeten. Ebben a gépezetben pedig a legkevésbé sem a büntetőeljárás alanya a fontos. Ahogyan haladunk előre, úgy bukkannak fel a történet újabb és újabb szereplői, a pártapparátus különböző intézményeiben és pozícióiban ügyködő bürokraták, akik aktívan formálják az „ügy” menetét. Az ügy itt a Honvéd Együttes Tánckarának kínai turnéján történtek „kivizsgálását” és a büntetés kiszabásának menetét jelenti. Azonban nem egy automatikusan, egzakt ridegséggel működő rendszer képe rajzolódik ki, hanem az emberi gyarlóság árnyalataiba és a hivatali rivalizálás különféle formáiba nyerhetünk bepillantást. A hivatalos dokumentumokban megszólaló pártkatonák és hivatalnokok az írógép-, és papírízű nyelvezet mögé bújva, magát az ügyet saját hivatali előmenetelük szempontjából igyekeznek előnnyé kovácsolni, és nem átallnak egymásnak is alávágni.  Az önérdekérvényesítő egyének pontos céljai nem érthetők meg teljesen, és valószínűleg ők sem értik igazán a rendszert, amiben működnek (hiszen tudjuk, hogy az információkhoz való hozzáférés korlátozott volt még a pártapparátuson belülieknek is, részben a különféle okokból folytatott titkolózás, részben tisztán szervezeti okokból). Ezért van az, hogy a történet fent említett rekonstrukciója során a dokumentumok tartalomelemzésével a különböző, egymásnak is ellentmondó megnyilvánulások valamelyest kiegészítik egymást, ugyanakkor nem tökéletesen. Mivel a történet nem rekonstruálható teljességében, csak annyira, amennyire a hozzáférhető források és azok szerzői (illetve egyenességük) ezt engedik. Ezen módszer hozadéka viszont, hogy a szocialista pártapparátus totalitárius, rideg és mechanikus működésének képét erősen árnyalja, feltárja azt az irracionális jellegét, amelyet már Debord is megfogalmazott:

„A hatalomra jutott ideologikus-totalitárius osztály egy feje tetejére állított világ sajátos hatalma: minél jobban megerősödik, annál hevesebben állítja, hogy ő nincs; ereje elsősorban arra szolgál, hogy saját nemlétét bizonygassa. Szerénységében persze csak eddig megy el, hiszen hivatalos nemléte közben egybeesik a történelmi fejlődés non plus ultrájával, ami ugyanakkor a tévedhetetlen vezetés érdeme. Bár mindenüvé kiterjed, a bürokrácia a tudat számára láthatatlan osztállyá kell hogy váljon; így aztán a társadalmi életet teljesen átszövi az őrület.”[2]

A könyv nagy érdeme, hogy egy személyes sorsot globális kontextusba helyez és megmutatja egy totalitárius rendszer, a létezett szocializmus sorsformáló erejét, amely bár képes volt felemelni az egyént, rideg közönnyel vagy nyílt kegyetlenséggel foszthatta is meg ugyanőt, amennyiben úgy ítélte meg, hogy már nem szolgálja érdekeit. Sokunk családjában vannak hasonló történetek, így mindenképpen tanulsággal szolgálhat nemzetünk történetének megértése és feldolgozása szempontjából.

Böröcz József: Hát ​ez ilyen, Gondolat, Budapest, 2026.

[1] Böröcz, József: „Kivégeztek bennünket” A Honvéd Együttes ötvenhatos forradalma Kínában, Eszmélet, Vol.120, pp.98-115.

[2] Debord, Guy [1967] (2023): A spektákulum társadalma, Kommentárok a spektákulum társadalmához, Bázis Könyvek 2023, Erhardt Miklós új fordítása, 91.