bezár
 

film

2023. 12. 07.
A Palm Springs Nemzetközi Filmfesztiválon debütál Breier Ádám első mozifilmje
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Breier Ádám első mozifilmje, a Szabó Kimmel Tamás és Bezerédi Zoltán főszereplésével készült Lefkovicsék gyászolnak a kaliforniai Palm Springs Nemzetközi Filmfesztivál programjában debütál jövő év januárban - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) szerdán az MTI-vel.

A Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával készült dramedy 2024. február 29-től lesz látható a hazai mozikban a Mozinet forgalmazásában. Moldovai Katalin Elfogy a levegő című filmjét szintén meghívta a rangos kaliforniai szemle - emelik ki a közleményben.

Mint felidézik, a Palm Springs Nemzetközi Filmfesztivált 1990 óta rendezik meg, az amerikai alkotások mellett évről-évre egyre jelentősebb nemzetközi filmes felhozatallal.

"Az első perctől kezdve azt éreztük, hogy a filmünk az amerikai fesztiválokon találja majd meg igazán a nemzetközi közönségét" - idézik a közleményben Breier Ádámot, a film rendezőjét, aki szerint a Lefkovicsék gyászolnak nem klasszikus művészfilm, vagy kommersz vígjáték, hanem "valami a kettő között". A rendező szerint a Palm Springs-i fesztivál hatalmas közönséget mozgat meg: évente körülbelül 135 ezren nézik a filmeket.

Az eseményre a legnagyobb sztárok is rendszeresen ellátogatnak: a 2024-es fesztivál nyitógáláján például Emma Stone, Greta Gerwig és Cillian Murphy munkásságát ismerik el, de díjazzák Martin Scorsese, Leonardo DiCaprio és Lily Gladstone teljesítményét is a Megtört virágok című filmért.

A cselekmény szerint Lefkovics Tamás, a nagyszívű, de konok bokszedző (Bezerédi Zoltán) viszonya annyira megromlott a fiával, Ivánnal (Szabó Kimmel Tamás), hogy évek óta nem beszélnek egymással. Iván Izraelbe menekült az apjával való konfliktus elől, ahol ortodox zsidóként él és családot alapított. Budapestről csak az édesanyjával (Máhr Ágnes) tartja a kapcsolatot. Az anyuka váratlan halálakor Iván a hatéves kisfiával (Leo Gagel) hazatér, hogy a zsidó hagyományoknak megfelelően egyhetes gyászt, shivát üljenek a szülői házban.

Breier Ádám Csaba Bálint társíróval közösen jegyzi a film forgatókönyvét. Breier korábban rövidfilmeket és dokumentumfilmeket készített, köztük van a Havanna, csak oda (2016) és A báró hazatér (2018) című film.

A Lefkovicsék gyászolnak operatőre Dévényi Zoltán, aki a történet abszurditásának megfelelő képi világot alkotott a filmhez - áll a közleményben.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A legkülönbözőbb természetű titkok a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Prikler Mátyás: Hatalom
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán

Más művészeti ágakról

art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége
A Hét komédia című Plautus-kötet bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés