bezár
 

színház

2024. 05. 02.
EgyüttHató Hosszú Hétvége
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
EgyüttHató Hosszú Hétvége Május 31. és június 2. között a Kelet-Nyugati Alkotóműhely megszervezi szokásos összművészeti programsorozatát, az idei évad második Hosszú Hétvégéjét az RS9 színházban.

Fellépnek az SZFE, a KIMI, a Pesti Magyar Színiakadémia, a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium és – egyedüli vidéki csapatként – a Pécsi OSZIP növendékei. Az előadások mellett az érdeklődőket koncertek, független alkotók rövidfilmvetítései, irodalmi felolvasóest, néptáncház és képzőművészeti kiállítás is várják. A mozgásalapú workshopokon, valamint a szakmai fórumon és kerekasztal-beszélgetésen keresztül pedig maguk is belekóstolhatnak a színházi alkotómunka szabadságába és az együtt alkotás rejtett lehetőségeibe.

Ahogy a szervezők megfogalmazták: "Művészet és kultúra kölcsönösen feltételezik egymást. Mérhetetlenül sok ágazatuk, irányuk, korszakuk, stílusuk van. Annyi azonban bizonyos, hogy nincs olyan, aki valamilyen művészeti formában ne találna magára: legyen az film, zene, színház, irodalom, tánc, képzőművészet, vagy bármi más. És ami még fontosabb, hogy a művészeten keresztül egy magasabb rendű kapcsolódás jöhet létre ember és ember között; ebből pedig mindig formálódhat valami új. Hisszük, hogy a különbözőség a teremtés és a fejlődés alapfeltétele. Pontosan ezért szervezzük meg félévente háromnapos eseményünket, a Hosszú Hétvégét. Az összművészeten keresztül szólítjuk meg a fiatal alkotókat, és ösztönözzük őket arra, hogy egymás művészetének is szemtanúi és élvezői legyenek; valamint arra, hogy kapcsolódjanak egymáshoz, és inspirálódjanak egymás által."

További részletek a keletnyugati.hu weboldalon!

Kép forrása: Kelet-Nyugati Alkotóműhely - Facebook

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
REVIZOR – РЕВІЗОP ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Könnyű nekem a föld az Orlai Produkció előadásában
színház

Interjú a Hosszú virágzás alkotóival

Más művészeti ágakról

A 83. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés