bezár
 

színház

2024. 05. 27.
Thália Nyárikert 2024
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Thália Nyárikert 2024 Nyári eseménysorozatot szervez a Thália Színház Salföldön. 47 programmal, köztük kamaraelőadásokkal, koncertekkel és gyermekprogramokkal várja a közönséget a Thália Nyárikert június 14. és augusztus 24. között.

A tavalyi siker után az idén nyáron is megnyitja kapuit a színház nyári játszóhelye, fedett színpaddal és 250 fős nyitott nézőtérrel, a Balaton északi partjától három kilométerre elhelyezkedő Salföldön.

Az idei kínálatban a tavalyinál is több produkció és koncert kapott helyet, valamint két bemutatót is tartanak. Június 14-én egy ősbemutatóval nyitják meg a Thália Nyárikertet: Molnár Piroska főszereplésével láthatja a közönség a Madám Bizsu című képzeletbeli dokumentumjátékot, amelyet Göttinger Pál írt és rendezett. A darabban színpadra lép még Bordás Barbara, Mórocz Adrienn és Hevesi László. Egy új gyerekdarab is látható lesz Kippkopp és Tipptopp címmel, Mórocz Adrienn rendezésében.

A Thália Színház további három előadással érkezik Salföldre: a Killer Joe, a Nőt vagy életet! és a Szajré is szerepel a programban.

A kaposvári Csiky Gergely Színház társulata két darabot játszik: a Dunakanyar és a Variációk egy rablásról című produkciót.

A válogatásban szerepel többek között a Loft, a Székely Stand up Domokos László előadásában, a Loveshake - Szabó Győző és Rezes Judit produkciója -, az Egy életem: Mucsi Zoltán önálló estje és a Fedák Sári című darab, amely Szűcs Nelli önálló estje. Utóbbi a Nemzeti Színház produkciójaként érkezik a Thália Nyárikertbe.

A több mint 11 gyerekelőadás között van az Állati La Fontaine, a Babszem Jankó, a Bohóc a pácban, a Boribon nyaral, a Csizmás kandúr, a Csukás-mese (Süsü és barátai) és a Lúdas Matyi is.

A Thália Nyárikertben fellép többek között az Anna & The Barbies, a Kaukázus, az Európa Kiadó, Miklósa Erika, valamint több dzsessz-koncerttel is várják a közönséget.

Kép forrása: thalia.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Pannon Várszínház társulat A filmsztár című előadásáról
színház

Interjú a Csokonai KözTér Második felnőttkor című projektjéről
Beszélgetés Böhm György dramaturg-rendezővel
színház

Kritika a Katona József Színház Octogon című előadásáról

Más művészeti ágakról

Kritika François-Henri Désérable Én uram és legyőzőm című regényéről
Eva Victor: Bocs, kicsim
gyerek

A <19 Formáld a világod! pályázat díjazottjainak kiállítása


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés