A mintegy ötven-hatvan szakember Cseicsner Otília dramaturg hívására, az általa megkeresett szakmai szervezetek által delegálva, „önszerveződve” jött össze azzal a céllal, hogy végiggondolják, milyen szakmai, intézményi és infrastrukturális feltételek mellett lehetne újraépíteni a közmédia kulturális, irodalmi, zenei és tudományos tartalomgyártását. A cél az volt, hogy a résztvevők nyíltan beszéljenek arról, mi veszett el az elmúlt években, mi menthető meg, és milyen szakmai feltételek mellett lehetne újraépíteni a közmédia ezen területeit a jogszabályi megfelelés érdekében is. A beszélgetést Marton Éva rádióriporter és Cseicsner Otília moderálta. Az RS9 Színház elkötelezett Vallai Péter, Balkay Géza és más kiváló alkotó- és előadóművészek rádiós életművének megismerhetőségének és emlékezetének segítésében, így helyet adott a szakmai kerekasztalnak. A téma érzékenysége miatt az esemény Chatham House-szabály szerint zajlott. Az elhangzó információk és szempontok publikálhatók voltak, de az egyes tartalmakhoz tartozó megszólalók személye, intézményi kötődése vagy beazonosítható szerepe nem hozható nyilvánosságra. Feltűnően türelmes volt mindenki a kerekasztal során, és tisztelettel végighallgatta a hozzászólók mondanivalóját.

Zene, próbaterem, stúdiók

Először a zene kapott szerepet a beszélgetésben.

Elhangzott, hogy az MR Bartók új szignálját nem a Magyar Rádió Zenekara vette fel, és a korábbi Bartók-idézethez képest borzalmas.

A stúdiókról rengeteg szó esett kialakításuk, használatuk vetületei miatt.

A Magyar Rádió Zenekarának és Énekkarának jelenleg nincs normális próbaterme. A mostani (Jókai utcai) a lerombolt 6-os stúdió mintegy harmada, egy kettéosztott termet használ közösen a zenekar és az énekkar. Képzelhető, hogy Wagner Ring-tetralógiájának próbáin mennyire nem fértek el. A próbákon akár olyan extrém magas decibelt mértek, ami csak három dB-lel maradt az emberi fájdalomküszöb alatt, ennyi dB-es hang rövid ideig tartó hatása is azonnali és maradandó halláskárosodást okozhat. Korábban az akusztikai viszonyok megtervezésében, ellenőrzésében Dohnányi Ernő is részt vett, és igény van a zenekarban arra vonatkozóan, hogy egy új próba- és koncertterem kialakításában a hozzáértő tagjai is részt vehessenek.

Békésy György és Dohnányi Ernő (háttal ülve) hallgatják a zenekart a még kísérleti stádiumban lévő új stúdióban. Ujházy László hagyatékából; forrás: Zenekar: „A HATOS”, 2019. november 27. Arató Éva akusztikus szakértő cikke az Építészfórumon

A stúdióhasználat során fontos, hogy több különböző méretű és különböző funkciókra alkalmasra van szükség, és így alakították ki a korábbi 1, 13, 14, 20-asakat a Rádió korábbi épületében. A felvétel során a színésznek és a zenésznek egyidejűleg kell jelen lenni egy térben. Nagyobb produkciók esetén napokig kell így próbálni. Van olyan zeneszerző, aki a stúdiót mint kompozíciós eszközt használja. Van, aki szerint a stúdió műterem, ezért elszigetelt, művészet létrehozására alkalmas biztonságos tér. A rádió régi épületében minden elérhető volt: zongorahangoló, hangszerszállító, csembaló, nagybőgő, ha bármilyen eszköz kellett, perceken belül meghozták, előkészítették a játékra. A különböző hangjátékokhoz különböző zenei felvételek készültek az eltérő funkciójú zenei stúdiókban.

Berlinben, Londonban, több európai fővárosban visszaépítették a rádiót a belvárosi helyszíneken, a Cseh Rádió a Vencel tér felett, a Nemzeti Múzeum mellett működik, felújított stúdiókkal. A nosztalgia megértése mellett megjegyzésként elhangzott, hogy nem a régi épületet kell újra felépíteni, sokkal inkább a kortárs és a jövő igényeknek megfelelő stúdiókra van szükség.

Rádiószínház, külső vs. belső gyártás

Egy jelenlévő elmesélte, hogy amikor a Rádióhoz került, hat dramaturg volt, mára nem maradt egy sem. Ezt követően felolvasták Zoltán Gábor (nyilvánosságnak is szánt) levelét, melyben az író, korábbi rádiós szerkesztő, rendező kifejtette: a külső gyártásról, hogy azt Angliában kezdték, Margaret Thatcher és John Major idejében, ott is gyengült általa a színvonal. A minőség javítása érdekében vissza kell állni a saját gyártásra, mint többeknél elhangzott, a külső cég mindig a profitmaximalizálásban érdekelt, nem a közszolgálatiságból adódó legjobb minőségben. Ez különösen így van, ha a külső gyártás nem honorálja az összetett hangképet, szerzett zenét, távoli helyszíneken felvett hangokat, és nem tud kísérletező jelleggel működni.

Szó esett a podcast és a rádiószínház közti nagy különbségről is. Előbbit egyszerűbb létrehozni, utóbbihoz nagyobb stáb, több szereplő kell, több művészeti ág együttműködése. Ám a rádiónak is jól állnának a fiatalokat megszólítani tudó podcastek, melyekben a magas szinten előállított értékekhez is hozzá lehetne jutni. A tízparancsolatot sem kőtáblán olvassuk - nem szólható le egyetlen újabb platform sem. Nem véletlen, hogy a közösségi médiában sok „lelopott” tartalom van, melyek igen jó hallgatottságnak „örvendenek”.

A minőségi rádiójáték fontos, a rádiógyakorlat az államilag finanszírozott színészképzésnek is újra része kellene legyen. A kereskedelmi viszonylatban pénzügyi okok miatt ma a hangoskönyvek zömét mesterséges intelligenciával készítik, egy metafora szerint a jövőben a bio címkével látják majd el azokat, melyekben valódi színészek dolgoznak, mint a zöldséget a boltban. A közmédiában épp ezért lényeges, hogy emberek kell létrehozzák, biztonságos, nyugodt körülmények között.

Elhangzott a gyerek- és ifjúsági műsorok korábbi sikere is, külön kitértek a beszélgetés során az Időfutár című sorozatra, melynek a mérések szerint 450-ezres hallgatottsága volt, ráadásul a fiatalabb generációban. Három évad, 3x70 rész elkészült, mintegy 80 színész játszott benne, két dramaturgja és egy koordinátora volt, mielőtt megszüntették abszurd politikai okokból. Mindig a 13-as stúdióban vették fel, nem lehetett a felvételeket a stúdiók között megosztani, mert eltérő volt a stúdióatmoszféra, másképp szólt.

A rádiószínházban a dokumentumhangjáték is része az ismeretterjesztésnek, társadalmi érzékenyítésnek, ez a műfaj is elsorvadt.

Korábban részt vett a Magyar Rádió is számos, többek között a berlini Prix Europa Médiafesztiválon, de az EBU (European Broadcasting Union) rádiódráma munkacsoportjában is, ahova vissza kellene lépni, mivel ez a közmédia es civil média fesztiválja. Elhangzott, hogy nem voltak alkalmasak a fesztiváloztatásra a külsős hangjátékok.

Hová tűnt a múlt? Az archívum kérdése

Átvezetésképp megtudtuk, hogy a rádiójátékok – és a filmek – forgatókönyvei részben megvannak az Országos Széchenyi Könyvtár színháztörténeti tárában.

A Magyar Rádióban Kossuth Lajos hangjától Krasznahorkai Lászlóéig rengeteg emlék van, utóbbi csaknem 80 felvételen szólalt meg 2007-ig. Jelenleg van ugyan restaurációs osztálya a Magyar Rádiónak, de nagyon lassan dolgozik, az archívum használata megfizethetetlenül drága, és sok esetben még kutatókat sem engednek be, hiszen nem közgyűjtemény, a vezetés dönt, a tudomány mit kutathat óránként 6500 Ft + ÁFA-ért. Az archívumnak közgyűjteménynek kellene lennie, online elérhető módon, hiszen közpénzből jött létre, nem szabad megugorhatatlan akadályokat gördíteni elé. A közszolgálati média magas szintű felvételei az emlékezet részei.

Irodalom a rádióban

Korábban az irodalmi műsoroknak saját szempontok szerint működő szerkesztősége volt, ami a kortárs irodalmi élet egyik első tükreként, közvetítőjeként értéket is létrehozott. 16 éve nem készült írókkal saját előadásukban felolvasás, és nem írtak ki rádiós drámapályázatot sem, noha a legutóbbi, nagy visszhangot keltő Magyar Rádió Drámapályázatra több mint 400 pályamű érkezett be. A külső gyártásnál nem megoldott a honoráriumkezelés, holott a közszolgálati rádió adja le a műsorokat: sokszor nincsenek szerződések a jogtulajdonossal (a szerzővel vagy a kiadóval), ráadásul az ismétlésekről sem értesülnek a jogtulajdonosok.

Irodalomtörténeti és más tudományos témákban szabadegyetemi sorozat is lehetne, mint népszerű tudomány. Elhangzott például, hogy Géher István legendás Shakespeare-olvasókönyve is a rádióban tartott élőszavas előadásai nyomán jött létre.

Szerep az akadálymentesítésben

Végül, de nem utolsósorban szó volt arról, hogy a közszolgálati rádiónak jogszabályi kötelezettsége van az egyenlő esélyű hozzáférés biztosításában. A könnyen érthető kommunikáció (KÉK) tartalmak nemcsak az értelmi fogyatékossággal élő embereknek fontos, hanem a digitális demens emberek, vagy a tanulásban nehezített fiatalok számára is, míg a látássérült emberek számára elérhető tartalmak biztosítása messze túlmutat egy honlap szabványszerű infokommunikációs akadálymentesítésén. Alapelv, hogy minden közszolgáltatást hozzáférhetővé kell tenni a társadalom összes tagja számára. És ha ma funkcionális analfabéta a lakosság 30 százaléka, akkor számukra például a közszolgálati média világos és érthető információközlése elsőrendűen fontos lenne. Akkor tud bárki a társadalom része lenni, ha érti az abban zajló folyamatokat. Mindez e Rádiófórumon tárgyalt művészeti tartalmakra is igaz.

Bevont szervezetek: Drámaíró Kerekasztal, Független Előadó-művészeti Szövetség, MADOKE, Magyar Filmzeneszerzők Szövetsége, Magyar Hangalkotók Egyesülete, Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete, Magyar Színházi Társaság, Magyartanárok Egyesülete, MASZK Országos Színészegyesület (röviden MASZK), Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, Szépírók Társasága, Színházi Dramaturgok Céhe

Fejléckép: Bródy Sándor utca 5.-7. udvara, Pagoda. Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán