A mintegy ötven-hatvan szakember Cseicsner Otília dramaturg hívására, az általa megkeresett szakmai szervezetek által delegálva, „önszerveződve” jött össze azzal a céllal, hogy végiggondolják, milyen szakmai, intézményi és infrastrukturális feltételek mellett lehetne újraépíteni a közmédia kulturális, irodalmi, zenei és tudományos tartalomgyártását. A cél az volt, hogy a résztvevők nyíltan beszéljenek arról, mi veszett el az elmúlt években, mi menthető meg, és milyen szakmai feltételek mellett lehetne újraépíteni a közmédia ezen területeit a jogszabályi megfelelés érdekében is. A beszélgetést Marton Éva rádióriporter és Cseicsner Otília moderálta. Az RS9 Színház elkötelezett Vallai Péter, Balkay Géza és más kiváló alkotó- és előadóművészek rádiós életművének megismerhetőségének és emlékezetének segítésében, így helyet adott a szakmai kerekasztalnak. A téma érzékenysége miatt az esemény Chatham House-szabály szerint zajlott. Az elhangzó információk és szempontok publikálhatók voltak, de az egyes tartalmakhoz tartozó megszólalók személye, intézményi kötődése vagy beazonosítható szerepe nem hozható nyilvánosságra. Feltűnően türelmes volt mindenki a kerekasztal során, és tisztelettel végighallgatta a hozzászólók mondanivalóját.

Zene, próbaterem, stúdiók

Először a zene kapott szerepet a beszélgetésben.

Elhangzott, hogy az MR Bartók új szignálját nem a Magyar Rádió Zenekara vette fel, és a korábbi Bartók-idézethez képest borzalmas.

A stúdiókról rengeteg szó esett kialakításuk, használatuk vetületei miatt.

A Magyar Rádió Zenekarának és Énekkarának jelenleg nincs normális próbaterme. A mostani (Jókai utcai) a lerombolt 6-os stúdió mintegy harmada, egy kettéosztott termet használ közösen a zenekar és az énekkar. Képzelhető, hogy Wagner Ring-tetralógiájának próbáin mennyire nem fértek el. A próbákon akár olyan extrém magas decibelt mértek, ami csak három dB-lel maradt az emberi fájdalomküszöb alatt, ennyi dB-es hang rövid ideig tartó hatása is azonnali és maradandó halláskárosodást okozhat. Korábban az akusztikai viszonyok megtervezésében, ellenőrzésében Dohnányi Ernő is részt vett, és igény van a zenekarban arra vonatkozóan, hogy egy új próba- és koncertterem kialakításában a hozzáértő tagjai is részt vehessenek.

Békésy György és Dohnányi Ernő (háttal ülve) hallgatják a zenekart a még kísérleti stádiumban lévő új stúdióban. Ujházy László hagyatékából; forrás: Zenekar: „A HATOS”, 2019. november 27. Arató Éva akusztikus szakértő cikke az Építészfórumon

A stúdióhasználat során fontos, hogy több különböző méretű és különböző funkciókra alkalmasra van szükség, és így alakították ki a korábbi 1, 13, 14, 20-asakat a Rádió korábbi épületében. A felvétel során a színésznek és a zenésznek egyidejűleg kell jelen lenni egy térben. Nagyobb produkciók esetén napokig kell így próbálni. Van olyan zeneszerző, aki a stúdiót mint kompozíciós eszközt használja. Van, aki szerint a stúdió műterem, ezért elszigetelt, művészet létrehozására alkalmas biztonságos tér. A rádió régi épületében minden elérhető volt: zongorahangoló, hangszerszállító, csembaló, nagybőgő, ha bármilyen eszköz kellett, perceken belül meghozták, előkészítették a játékra. A különböző hangjátékokhoz különböző zenei felvételek készültek az eltérő funkciójú zenei stúdiókban.

Berlinben, Londonban, több európai fővárosban visszaépítették a rádiót a belvárosi helyszíneken, a Cseh Rádió a Vencel tér felett, a Nemzeti Múzeum mellett működik, felújított stúdiókkal. A nosztalgia megértése mellett megjegyzésként elhangzott, hogy nem a régi épületet kell újra felépíteni, sokkal inkább a kortárs és a jövő igényeknek megfelelő stúdiókra van szükség.

Rádiószínház, külső vs. belső gyártás

Egy jelenlévő elmesélte, hogy amikor a Rádióhoz került, hat dramaturg volt, mára nem maradt egy sem. Ezt követően felolvasták Zoltán Gábor (nyilvánosságnak is szánt) levelét, melyben az író, korábbi rádiós szerkesztő, rendező kifejtette: a külső gyártásról, hogy azt Angliában kezdték, Margaret Thatcher és John Major idejében, ott is gyengült általa a színvonal. A minőség javítása érdekében vissza kell állni a saját gyártásra, mint többeknél elhangzott, a külső cég mindig a profitmaximalizálásban érdekelt, nem a közszolgálatiságból adódó legjobb minőségben. Ez különösen így van, ha a külső gyártás nem honorálja az összetett hangképet, szerzett zenét, távoli helyszíneken felvett hangokat, és nem tud kísérletező jelleggel működni.

Szó esett a podcast és a rádiószínház közti nagy különbségről is. Előbbit egyszerűbb létrehozni, utóbbihoz nagyobb stáb, több szereplő kell, több művészeti ág együttműködése. Ám a rádiónak is jól állnának a fiatalokat megszólítani tudó podcastek, melyekben a magas szinten előállított értékekhez is hozzá lehetne jutni. A tízparancsolatot sem kőtáblán olvassuk - nem szólható le egyetlen újabb platform sem. Nem véletlen, hogy a közösségi médiában sok „lelopott” tartalom van, melyek igen jó hallgatottságnak „örvendenek”.

A minőségi rádiójáték fontos, a rádiógyakorlat az államilag finanszírozott színészképzésnek is újra része kellene legyen. A kereskedelmi viszonylatban pénzügyi okok miatt ma a hangoskönyvek zömét mesterséges intelligenciával készítik, egy metafora szerint a jövőben a bio címkével látják majd el azokat, melyekben valódi színészek dolgoznak, mint a zöldséget a boltban. A közmédiában épp ezért lényeges, hogy emberek kell létrehozzák, biztonságos, nyugodt körülmények között.

Elhangzott a gyerek- és ifjúsági műsorok korábbi sikere is, külön kitértek a beszélgetés során az Időfutár című sorozatra, melynek a mérések szerint 450-ezres hallgatottsága volt, ráadásul a fiatalabb generációban. Három évad, 3x70 rész elkészült, mintegy 80 színész játszott benne, két dramaturgja és egy koordinátora volt, mielőtt megszüntették abszurd politikai okokból. Mindig a 13-as stúdióban vették fel, nem lehetett a felvételeket a stúdiók között megosztani, mert eltérő volt a stúdióatmoszféra, másképp szólt.

A rádiószínházban a dokumentumhangjáték is része az ismeretterjesztésnek, társadalmi érzékenyítésnek, ez a műfaj is elsorvadt.

Korábban részt vett a Magyar Rádió is számos, többek között a berlini Prix Europa Médiafesztiválon, de az EBU (European Broadcasting Union) rádiódráma munkacsoportjában is, ahova vissza kellene lépni, mivel ez a közmédia es civil média fesztiválja. Elhangzott, hogy nem voltak alkalmasak a fesztiváloztatásra a külsős hangjátékok.

Hová tűnt a múlt? Az archívum kérdése

Átvezetésképp megtudtuk, hogy a rádiójátékok – és a filmek – forgatókönyvei részben megvannak az Országos Széchenyi Könyvtár színháztörténeti tárában.

A Magyar Rádióban Kossuth Lajos hangjától Krasznahorkai Lászlóéig rengeteg emlék van, utóbbi csaknem 80 felvételen szólalt meg 2007-ig. Jelenleg van ugyan restaurációs osztálya a Magyar Rádiónak, de nagyon lassan dolgozik, az archívum használata megfizethetetlenül drága, és sok esetben még kutatókat sem engednek be, hiszen nem közgyűjtemény, a vezetés dönt, a tudomány mit kutathat óránként 6500 Ft + ÁFA-ért. Az archívumnak közgyűjteménynek kellene lennie, online elérhető módon, hiszen közpénzből jött létre, nem szabad megugorhatatlan akadályokat gördíteni elé. A közszolgálati média magas szintű felvételei az emlékezet részei.

Irodalom a rádióban

Korábban az irodalmi műsoroknak saját szempontok szerint működő szerkesztősége volt, ami a kortárs irodalmi élet egyik első tükreként, közvetítőjeként értéket is létrehozott. 16 éve nem készült írókkal saját előadásukban felolvasás, és nem írtak ki rádiós drámapályázatot sem, noha a legutóbbi, nagy visszhangot keltő Magyar Rádió Drámapályázatra több mint 400 pályamű érkezett be. A külső gyártásnál nem megoldott a honoráriumkezelés, holott a közszolgálati rádió adja le a műsorokat: sokszor nincsenek szerződések a jogtulajdonossal (a szerzővel vagy a kiadóval), ráadásul az ismétlésekről sem értesülnek a jogtulajdonosok.

Irodalomtörténeti és más tudományos témákban szabadegyetemi sorozat is lehetne, mint népszerű tudomány. Elhangzott például, hogy Géher István legendás Shakespeare-olvasókönyve is a rádióban tartott élőszavas előadásai nyomán jött létre.

Szerep az akadálymentesítésben

Végül, de nem utolsósorban szó volt arról, hogy a közszolgálati rádiónak jogszabályi kötelezettsége van az egyenlő esélyű hozzáférés biztosításában. A könnyen érthető kommunikáció (KÉK) tartalmak nemcsak az értelmi fogyatékossággal élő embereknek fontos, hanem a digitális demens emberek, vagy a tanulásban nehezített fiatalok számára is, míg a látássérült emberek számára elérhető tartalmak biztosítása messze túlmutat egy honlap szabványszerű infokommunikációs akadálymentesítésén. Alapelv, hogy minden közszolgáltatást hozzáférhetővé kell tenni a társadalom összes tagja számára. És ha ma funkcionális analfabéta a lakosság 30 százaléka, akkor számukra például a közszolgálati média világos és érthető információközlése elsőrendűen fontos lenne. Akkor tud bárki a társadalom része lenni, ha érti az abban zajló folyamatokat. Mindez e Rádiófórumon tárgyalt művészeti tartalmakra is igaz.

Fejléckép: Bródy Sándor utca 5.-7. udvara, Pagoda. Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán