bezár
 

színház

2025. 03. 24.
Két erdélyi legenda egy mesében a Békéscsabai Jókai Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két erdélyi legenda egy mesében a Békéscsabai Jókai Színházban Március 31-én mutatják be a Szent Anna-tó legendája című zenés mesét Csurulya Csongor rendezésében a Békéscsabai Jókai Színházban.

Seregi Zoltán színházigazgató kiemelten fontosnak tartja az erdélyi kultúra, az erdélyi szerzők és a határon túli magyarságról szóló darabok bemutatását. Idén a gyerekek számára szeretett volna egy ilyen művet hozni.

 

A rendező Csurulya Csongor választása a Szent Anna-tó legendájára esett, amely egy testvérpárbaj története, azonban, hogy színpadiasabbá és lágyabbá tegyék, hozzátették a közeli bálványosi vár legendáját, amelyben szerelmi szál is van.

A mese a szerelemről, kitartásról, hűségről, tisztességről, emberségről és empátiáról szól A fő üzenete az, hogy a viszály nem szül semmi jót, szeretettel többre lehet menni.

A rendező hangsúlyozta, hogy nem szerette volna nagyon "skanzenszerűvé" tenni a történetet, mert véleménye szerint azzal "be is zárta volna". Így a zene - amelyet Orbán Ferenc, az Evilági zenekar vezetője szerzett - sem autentikus népzene lesz, hanem mai hangszerekkel játszott dallamok, amelyeknek dramaturgiai funkciójuk lesz a történetmesélésben.

A jelmezeken - amelyek Petrovszki Árpád munkái - megjelennek ugyan az erdélyi, felső-háromszéki népi hímzések motívumai, de leegyszerűsítve, nem túldíszítve használják azokat.

A rendező a díszletet - amelyet Vacsi Dávid szcenikus jegyez - az "ő fejükkel gondolkodva, minecrafotsan" találta ki, grafikailag és térkompozícióban is. A darabban hat helyszín lesz, mindenhol 40, különbözőképp elhelyezett kocka adja a térelemeket (például egy várat), amelyek változásait játék közben a szereplők alakítják ki.

A főbb szerepeket Sziveri Emese, Szász Borisz, Puskás Dániel, Kintner Nikolett, Nagy Róbert, Hodu József és Horváth Bence, valamint a Színitanház első-, másod- és harmadéves hallgatói játsszák.

 

Fotó: Jókai Színház Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Proton Színház Parallax című előadása a Katona József Színházban
színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
REVIZOR – РЕВІЗОP ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
színház

A kabuki – (1. rész) folyóparti tánctól a színházi pokolig

Más művészeti ágakról

gyerek

Julia Donaldson és Axel Scheffler Fischer Iván gyerekoperáját is megnézi
gyerek

Berg Judit mesesorozatából koncertszínház és bábrevü készült
Dürer rinocéroszának majdnem igaz története


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés