bezár
 

színház

2025. 05. 09.
Magyar Állami Népi Együttes: Új évad, új bemutatók
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Magyar Állami Népi Együttes: Új évad, új bemutatók Két új bemutatóval, valamint 10 különböző előadásból álló programsorozattal készül a Magyar Állami Népi Együttes a 2025/2026-os évadra.

A Magyar Állami Népi Együttes új évada fiatal alkotói hanggal várja a közönséget. Idézték Mihályi Gábort, az együttes vezetőjét is, aki elmondta: az évadtervezés közösen történik a művészeti vezetéssel, többek között Pál István „Szalonnával" és a kreatív alkotói csapattal, de figyelik a közönség reakcióit is, és próbálnak reagálni a felmerülő igényekre. Az új évad kialakításakor az együttes célja az volt, hogy a hagyományokat új perspektívából közelítsék meg, és helyet adjanak a feltörekvő fiatal művészeknek is.

Szkéné színház

A közlemény szerint az együttes olyan jól ismert, nagy sikerű darabokból állította össze 10 előadásból álló programsorozatát a Hagyományok Háza színpadára, mint a Naplegenda, a Kolozsvári piactéren vagy az Édeskeserű, miközben izgalmas, új bemutatókkal is várja a közönséget a társulat.

Az évad egyik új bemutatója a Gyökerek és szárnyak című előadás lesz, amelyet kizárólag olyan fiatal alkotók hoznak létre, akik már sokszor bizonyították rátermettségüket magas színvonalú munkájukkal. Az új produkció a magyarországi táncok és zenék köré rendeződik, egyszerre tiszteleg a hagyomány előtt, és bátran lép a jövőbe.

A bor dicsérete című másik új bemutató a bor szakrális világát idézi meg Hamvas Béla nyomán.

Az új évadban drámapedagógiai programok is várják a közönséget. A tervek szerint folytatódik a Közös ég alatt című sorozat, amelyben ifjú tehetségek a Magyar Állami Népi Együttes hivatásos táncosaival léphetnek színpadra, ezzel is erősítve a hagyomány átörökítését.

Kitértek arra is, hogy az új évadban ismét egyedileg állíthatja össze a közönség a számára legérdekesebb előadásokat az a la carte konstrukcióban. A kedvezmény három, négy vagy több különböző előadásra szól és tetszőleges számú jegyre érvényes.

Képek: Magyar Állami Népi Együttes

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
A Rémségek kicsiny boltja a Pesti Színházban

Más művészeti ágakról

Illyés Gyula és Weöres Sándor egy-egy anya-versének hasonlóságairól
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
Steven Soderbergh: Fekete táska
irodalom

Beszámoló a Margó utolsó napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés