bezár
 

színház

2025. 06. 28.
A Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói az Operában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói az Operában A Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) klasszikus balett szakiránya végzős hallgatóinak vizsgaelőadása látható június 29-én, vasárnap a Magyar Állami Operaházban.

A három felvonásos esten a végzős évfolyam mellet közreműködnek a táncművész szak klasszikus balett szakirányának V-VIII. évfolyamos hallgatói.

A Magyar Táncművészeti Egyetem balettművész hallgatóinak vizsgaelőadása hagyományosan egy klasszikus/neoklasszikus balett-felvonással kezdődik, ezúttal A kalóz című balett részleteit mutatják be - áll az előadás MTI-hez eljuttatott ismertetőjében.

A második részben a koreográfiák összeállításánál arra törekedtek, hogy minden hallgató a tehetségének, adottságának leginkább megfelelő stílusú és karakterű feladatban mutatkozhasson be. A harmadik részben egy ősbemutató, Lukács András Az örök körforgás című műve látható.

Az előadás ismertetőjében kiemelték, hogy a tanulmányaikat lezáró fiatalok előtt óriási lehetőségek állnak, azáltal, hogy főtantárgyuk, a klasszikus balett mellett a táncművészet sok más formanyelvét is magas szinten elsajátították. Útjuk során kihívások, megmérettetések számos fajtája formálta őket, hogy most a közönség előtt mutassák be megszerzett tudásukat. Az esten a végzős klasszikus balett hallgatók kilenc éves tanulmányainak eredménye látható - írták.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Alexandre Bisson Az államtitkár úr című darabja a Pesti Színházban
Ivánka bácsi a Budaörsi Latinovits Színházban
színház

A Sirokkó Szövetkezet Keleti Blokk – Tömegpánik egy felvonásban című darabjáról
Cseresznyéskert-adaptáció a Nemzeti Táncszínházban

Más művészeti ágakról

Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámbemutatójáról
Fráter Zoltán Elképzelt aranykorom című regényéről
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés