bezár
 

irodalom

2025. 09. 03.
Íme a novellapályázat győztesei
Endrey-Nagy Ágoston különdíjas
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kihirdették az Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat győzteseit. A húsz legjobb művet most is a legforgalmasabb busz- és villamosmegállókban olvashatja majd a közönség - tájékoztatta a pályázatot életre hívó JCDecaux az MTI-t kedden.

A közlemény szerint a JCDecaux és a Libri felhívására 3373 novella érkezett az ország minden részéről, a beküldött művek közül 18 szerzőnek a munkája került be a legjobb 20 közé, két alkotó két-két írással jutott a TOP 20-ba.

prae.hu

Az idei pályázat első helyét Szathmári Judit érdemelte ki Lajos című novellájával, a második helyen Csákányi Zoltán János Műértők című írása végzett, míg harmadik Jakab Dávid Kovács János egyszerű élete című novellája lett.

A fiatal tehetségek elismerésére alapított, 25 év alatti alkotóknak járó Libri-különdíjat idén Endrey-Nagy Ágoston kapta Nappal teli vödrök című novellájáért.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy már elindult a közönségszavazás, voksát bárki leadhatja október 2-ig a novella.jcdecaux.hu oldalon.

A tavalyi hagyományt folytatva a döntős novellákból podcast-sorozat is készült Balázsy Panna és Vecsei H. Miklós előadásában, valamint a Remind magazin kiskönyv-mellékletként is eljuttatja őket olvasóihoz.

A zsűriben Grecsó Krisztián elnök mellett visszatérő zsűritagként Vecsei H. Miklós színművész, Ludvig Orsolya Stefanie, a Libri Könyvesboltok marketing- és kommunikációs igazgatója, míg új tagként Orvos-Tóth Noémi író, pszichológus és Kollár Betti író foglalt helyet - áll a közleményben.

Fotó: a JCDecaux Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A 2025-ös Őszi Margó Irodalmi Fesztivál harmadik napjáról
Keresztesi József Szabadság mozi című kötetéről
Az őszi Életünk lapszám rendhagyó bemutatójáról
A Könyvfesztivál utolsó napjáról

Más művészeti ágakról

Interjú Gunnar Helgasonnal
Luca Guadagnino: Vadászat után
Az Oscar-jelölt A zuhanás hangja című filmről
Madame Tartuffe a Pesti Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés